Ha a falak beszélni tudnának, az alábbi színeket ajánlanák! Amennyiben elgondolkodtunk már azon, milyen fürdőszoba szín lenne a legmegfelelőbb nálunk, vagy éppen újítani szeretnénk, érdemes fontolóra venni az ebben a helyiségben legjobban ható árnyalatokat.
Egy fürdőszoba képviselhet egyféle árnyalatot, de akár több, összehangolt színből is állhat. Ha éppen azon törjük a fejünket, milyet is szeretnénk, mi állna jól a saját fürdőnknek, lássuk az alábbi tippeket.
Ezek a fürdőszoba színek ugyanis mindig friss és tiszta hatást keltenek. Érdemes válogatni közülük.
1.Jégkék: ha egy „személyes oázis” a vágyunk, amely relaxáló spa-ra emlékeztet bennünket, a lágy kék árnyalatok telitalálatok lesznek, enyhe szürke tónussal párosítva.
2.Fekete: az intenzív fürdőszoba színek kedvelőinek ajánlott. Tény, nem tipikus relaxáló árnyalat, ám fehérrel keverve, mintaként, s például a ma divatos „metrócsempék” használatával igen üdítő hatása lehet. Nem beszélve arról, hogy meglehetősen elegáns.
3.”Púderkék”: nemcsak a fali fürdőszoba szín lehet hangsúlyos. Kiválóan társítható egymáshoz a halványszükre vagy matt fehér fal és a púderkék bútor, amelynek felső része – melyben a mosdótál is helyet foglal – természetes fehér.
4.Tópszín: a szürke sötét árnyalatához hasonlít leginkább, határozott, elegáns teret kialakítva – már az „év színévé” is választották. Jól kombinálható a szürkével, a barnával, a krémfehérrel. Ráadásul természetes anyagból készült kiegészítők is remekül mutatnak e fürdőszoba szín mellett – például egy bambusz szék vagy egy juta szőnyeg.
5.Mintás fürdőszoba szín: a tapéta is igen mutatós, friss hatást kölcsönöz ennek a helyiségnek. A mintás fallal a teret is megváltoztathatjuk. Megéri a kockázatot!
6.Égszínkék: népszerű fürdőszoba szín, amely a falon is tökéletes. Tengeri hangulatot teremtünk vele – a vizes kék mindig olyan érzetet kelt, mintha nem lennének olyan messze a mesés habok, vagy egy medence partján üldögélnénk. Ráadásul a fehér, a világosbarna és a sárga is kitűnően megy hozzá.
7.Meleg szürke árnyalat: a semleges színek kedvelőinek kiváló. Legjobb tulajdonsága, hogy igazi kaméleon – mindenhez megy, s kissé mintha változna az árnyalat, a környezettől függően. Textilként ugyanolyan jól mutat, mintha a falra vagy bútorban használjuk.
8.Pisztácia: meglepő ötlet lehet fürdőszoba színként, ám gondoljunk csak rá, hogy évtizedekkel ezelőtt is képviselték már hasonlók a régies fürdőtereket – talán egy árnyalattal sötétebben. A pisztácia azonban meglehetősen friss, vibráló hatású, melyet a sárgás-zölddel tökéletesen lehet keverni.
9.Faszén: mély szín, mely azonban a falon igen inspiráló lehet. A meglepően tömény grafit árnyalatot érdemes fehérrel párosítani – valósággal kivilágít belőle! A vintage lámpák és kiegészítők szintén tökéletes darabjai ennek a térnek.
10.Menta: a fürdőszoba színek között egyik kedvencünk lehet – halvány, mégis frissítő hatású, kissé a fogkrém árnyalataira hajaz. Társíthatjuk világoskékkel és fehérrel, igazán kellemes, megnyugtató légkört teremtünk vele.
11.Tiszta fehér: a hófehér, makulátlan környezetet is meg lehet törni egy-egy fa árnyalattal, vagy fényes tükrökkel. Utóbbiak afféle „ablakot” hoznak létre a fürdőben, meglehetősen előnyös hatással.
12.Hűvös szürke: amilyen nyugalmat áraszt, olyan üdítő is ez az árnyalat. Hatása tiszta, kifinomult és elegáns, mely tökéletesen kiegészül fehér és fémes részletekkel. A hideg színek ellenére a párosítás melegséget kölcsönöz a helyiségnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.