Másfél héttel súlyos balesete után szülővárosában, Csíkszeredában gyógyul Miklós Edit alpesi síző.
"Napi két-három órát töltök gyógytornával és masszázzsal. Legközelebb két és fél hét múlva kell kontrollra utaznom az Innsbruck melletti magánklinikára" - mondta Miklós Edit, aki elárulta, noha hiányzik neki, hogy versenyezzen, ennek ellenére ugyanúgy követi a világkupa futamait és a február elején kezdődő világbajnokságot is fogja.
Az MTK sportolója a bal lábát teljesen tudja terhelni, míg a jobbat csak 15 kilóig, jelenleg két mankóval ugyan, de tud járni.
Január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló versenyt megelőző hivatalos edzésen Miklós Editnek egy jobb kanyarban szétcsúszott a lába, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldott le és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok. Miklós Editet még aznap megoperálták egy Innsbruck melletti magánklinikán, amelyet hétfőn hagyhatott el.
A vk-viadalokon kétszer dobogós, olimpiai hetedik helyezett síző céljai a súlyos sérülés ellenére nem változtak, jövőre olimpiai bajnok szeretne lenni Pjongcsangban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.