Három súlyos sérült térhetett haza a veronai buszbaleset után

áldozatok
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 23. 12:00
Mentőhelikopterrel érkezett meg vasárnap délután a budapesti Honvédkórházhoz a péntek éjjeli veronai buszbalesetkét súlyos sérültje, vasárnap este pedig mentőautóval a harmadik.

Mentőhelikopterrel érkezett meg vasárnap délután a budapesti Honvédkórházhoz a péntek éjjeli veronai buszbalesetkét súlyos sérültje, vasárnap este pedig mentőautóval a harmadik.

"Másod- és harmadfokú égési sérülésekkel érkezett vasárnap délután a budapesti Honvédkórházba a pénteki veronai buszkatasztrófa két súlyos sérültje" - közölte Tamás Róbert, az intézmény orvos igazgatója vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján.

A kórházba érkezett első két sérült, 50-60 év közötti férfi és nő, állapota stabil - közölte Tamás Róbert megjegyezve, hogy a testi és főleg lelki sérüléseik kezelése hosszú ideig tarthat.

Az igazgató elmondta, pár mondatot váltott a sérültekkel, amikor leszállt velük a helikopter.Megerősítette, hogy a negyedik, ugyancsak felnőtt sérült az előzetes információkkal szemben hétfőn fog az intézménybe megérkezni mentőautóval, neki végtagsérülései is vannak.

Az orvos ezredes elmondta, a betegek állapota stabil, kommunikálnak, jelenleg vizsgálatuk folyik, az elkövetkező órákban pedig elkészítik a terápiás tervet is. Hozzátette: a kinti orvosokkal folyamatosan tartották a kapcsolatot, és az olasz kollégák folyamatosan tájékoztatást adtak a sérültek állapotáról.

A harmadik sérült egy 30 év körüli férfi, akinél csonttörést, szalagsérülést és kisfokú égési sérülést állapítottak meg, de állapota stabil. Az igazgató elmondta, a sérült további kezeléséről a vasárnapi esti vizsgálatok után döntenek.

A hivatalos adatok szerint a franciaországi sítúráról visszatérő, nagyrészt a budapesti Szinyei Merse Pál diákjait szállító busz péntek éjjel szenvedett balesetet Verona mellett. A szerencsétlenségének 16 halálos áldozata van. A négy súlyos sérült mellett két utast válságos állapotban kezelnek veronai kórházakban, akik egyelőre nem szállíthatók, a baleset könnyebb sérültjei viszont már elhagyhatták Olaszországot.

Az áldozatok és a válságos állapotban lévő utasok azonosítása napokat vehet igénybe az olasz hatóságok tájékoztatása szerint.

Hosszú pszichológiai utókezelés vár a túlélőkre

"Hosszú pszichológiai utókezelést kapnak a péntek éjjeli veronai busztragédia túlélői a poszttraumás stressz kivédése érdekében" - mondta Adányi László, aMagyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője vasárnap, még Olaszországból nyilatkozva az M1 aktuális csatornának.

A programvezető elmondta, egyesületük két kiképzett pszichológusa szinte minden gyerekkel fel tudta venni a kapcsolat Verona melletti ideiglenes szállásukon, egy másik munkatársuk pedig már budapesti iskolájukban, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban is megkezdte a segítségnyújtást.

Adányi László megjegyezte, a gyerekek nem szívesen beszéltek a katasztrófáról, amelynek idején nagy részük ébren sem volt.

A Katolikus Karitász az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében számolt be arról, hogy szervezetük még szombaton felajánlotta segítségét a milánói konzulátuson keresztül és készenlétbe helyezte a katasztrófa helyzetekre, balesetekre specializálódott pszichológus csapatát, lelkészeit, valamint személyszállító járműveit. Kiemelték, a helyszíni segítségnyújtásukra ugyan már nem volt szükség, de a szakembereikkel bekapcsolódnak majd a hosszú távú pszichológiai és lelki segítségnyújtásba.

Major Eszter, az M1 Olaszországban tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy a túlélőknek, illetve az elhunytak hozzátartozóinak a gimnázium és a katasztrófavédelem pszichológusai is segítettek.

Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója szintén az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, a diákok és a tantestület is nagyon nehéz időszak elé néz, amiben jelenleg 17 pszichológus segíti őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.