A levegő és környezetszennyezés az egész világon az egyik legfőbb probléma, ezért az országok, városok, a kis és nagyvállalatok folyamatosan lépéseket tesznek annak érdekében, hogy ökológiai lábnyomuk minél kisebb legyen.
Az országok légszennyezettségi rangsorában Magyarország a középmezőnyben van. Az idei adatok azt mutatják, hogy hazánk a 17. helyen áll azon a listán, ahol országonként a 100.000 emberre jutó légszennyezés okozta elhalálozások számát vizsgálják. Szén-monoxid és szén-dioxid mellett kén-oxidok, nitrogén-oxidok, szénhidrogének és porok is okozzák a szennyeződést, tehát a közlekedési eszközök mellett az ipar és a mezőgazdaság is károsítja a környezetet. A légszennyezettség csökkentése egyre fontosabb és egyre nagyobb figyelmet kap. A 2010-es évektől jelentek meg a piacon az úgy nevezett zöld, vagyis elektromos és hibrid autók, amelyek amellett, hogy üzemanyagot takarítanak meg, energiát termelnek és lényegesen kisebb mértékben szennyezik a környezetet. A normál autók Co2 kibocsátása több mint 100 gramm kilométerenként, ehhez képest a zöld járművek ezen értékei lényegesen kisebbek, 100 g/km alatt mozognak.
A Budget Magyarország autókölcsönző flottájának széles, közel 30 autóra kiterjedő, zöld autó választékát most tovább bővíti. Jelenleg a vállalat flottájában Toyota Yaris Hybrid, Toyota Auris Hybrid és Lexus hibridek találhatók meg, de az Budget-től hazánkban ezentúl BMW i3-as autók is bérelhetők. A városi használatra tervezett elektromos autó hatótávolsága körülbelül 150 km, így elég 3-4 naponta feltölteni az akkumulátort. A járműben egyetlen elektromotor van, aminek köszönhetően nincs szén-dioxid kibocsátás, tehát a többi elektromos és hibrid járművel szemben a környezetre kis mértékben sem káros.
„A környezetvédelem számunkra is rendkívül fontos, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Budget Magyarországnál a kezdetektől fogva folyamatosan biztosítjuk a zöld autókölcsönzést. Nagy örömünkre, munkánk során azt tapasztaljuk, hogyügyfeleink egyre inkább keresik a környezetkímélő megoldásokat, és ezért is szerettünk volna egy újabb lehetőséggel szolgálni nekik.” – mondta Hasan Kurt, a Budget Magyarország ügyvezető igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.