Azt gondolom, hogy a kreativitás fontos, kimunkálásra váró tulajdonság mindannyiunk számára, jó lesz ezt a kérdést alaposan körüljárni.Hogy miért?
Új ötletek segíthetnek ki egy-egy megrekedt élethelyzetből, de szükségünk van erre az erényünkre, ha vállalkozásunk előrelépésén dolgozunk, vagy éppen átfestjük a szobánk falát, gyöngyöt fűzünk, vagy akár mandalát készítünk.
Ezért nyilván nem véletlen, hogy a FengShui az otthonunk (irodánk, munkahelyünk) nyugati részén, egy teljes életterületet - mely alkotókészség, gyerek elnevezésre hallgat - szentel annak érdekében, hogy ezt a jellemvonásunkat minél tökéletesebbre formáljuk. Ez a tartomány „felelős” a gyermekeinkkel való kapcsolatunkért, sőt a gyermekáldásért is. Meddő pároknak nagyon fontos, hogy ez a hely épp és egészséges legyen.
Ha terápiára járunk, szintén itt kell az energiát amennyire csak lehet aktivizálni. Innen tudunk erőt meríteni a traumáink feldolgozásához. Itt tehetünk nagyon sokat a felhőtlen, szabad öröm megéléséért, kiváltva az ideiglenes boldogságunkat, melyet egy újabb vagyontárgy birtoklása okoz.
Összességében az alkotókészség, gyerek életterület aktiválásával alkothatunk olyan energiákat, melyek segítenek abban, hogy a bennünk szunnyadó ötletek felszínre kerüljenek, és ez által kibontakoztathassuk teremtő képességünket.
Tanácsadói munkám során azt tapasztalom, hogy ez az életterület - a fontossága ellenére - méltánytalanul háttérbe szorul.
A klienseimnek fontos, hogy legyen sok pénzük, legyen munkájuk, és boldog párkapcsolatban éljenek, de a kreativitásról ritkán kérdeznek.
Mindig azt tanítom ügyfeleimnek, hogy a FengShui elsődleges célja az egyensúly, és általa a harmónia megteremtése. Az arány akkor is felborul, ha egy-egy életterületet elhanyagolunk, nem fordítunk rá kellő figyelmet.
Milyen problémák merülhetnek fel, ha mellőzöd az alkotókészség, gyerek életterületet?
Vállalkozás vagy munkahely kapcsán:
Milyen megoldások léteznek a különböző anomáliák orvoslására?
Természetesen a legfontosabb a lomtalanítás, takarítás és a tértisztítás. Ezt követően tehetsz bármiféle aktivátort, vagy orvoslási eszközt a lakásod nyugati részére.
Ez az életterület a Kínai öt elem tana szerint FÉM elemhez tartozik. Általánosságban az itt használható színek: arany, ezüst, bronz, fehér, vaj, szürke, pasztell. A megfelelő forma kör, ellipszis és a gömb, az ideális anyag pedig a fém, a brokát, a fémszálas anyag, esetleg a lurex.
Nézzünk néhány konkrét problémára megoldást:
„Gyermeket szeretnék!”
„Elapadt az életkedvem, depressziós vagyok!”
„Nincsenek új ötleteim!”
„Elégedetlen vagyok, nem érzem magam fontosnak!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.