Három kísérleti bárány gond nélkül felnőtt a kiskorban beültetett mesterséges artériákkal. Az erek az állattal együtt nőttek, és mára alig lehet megkülönböztetni őket a valódiaktól.
Mindez olyan szívbeteg gyerekeknek jelenthet nagy könnyebbséget a jövőben, akiknek felnőtté érésük során ma még számos nyíltszíves operáción kell átesniük, mivel a jelenleg használt szintetikus erek nem tudnak nyúlni az érhálózat többi részével együtt.
Az amerikai szakemberek egy hámsejtféléből, a fibroblasztból építették fel a leendő erek vázát, amihez a vérömlenyekben található egyik fehérjét, fibrint adtak.Erre a biológiai tartószerkezetre vitték fel a bárányok hámsejtjeit, hogy azok a szövetet egybetartó kollagént termeljenek.
Az eleinte túlzottan rugalmas és sérülékeny implantátum idővel annyira megerősödtek, hogy már felvették a versenyt a valódi erekkel.A hámsejteket ezután lemosták róla, és a hátramaradó, fehérjékből felépülő graftot ültették be a kísérleti bárányokba.Az érkezdemények létfontosságú helyre, a tüdőt oxigénnel ellátó artériába kerültek. Fontos fejlemény, hogy az állatok immunrendszere sem támadta meg az implantátumokat.
A beültetett erek egy éven át működtek és növekedtek a bárányokban. A kontroll vizsgálaton lejegyezték a méretnövekedésüket, sőt még az alakjuk, görbületük is követi a természetes erekét.
Fizikai jellemzőikben megkülönböztethetetlenek a valódi tüdőartériáktól – hangsúlyozta a publikáció egyik szerzője, Robert Tranquillo.A fehérjehálót a bárány saját sejtjei is birtokba vették, és a nyújthatóságot biztosító elasztint termeltek rajta.A közeljövőben más állatfajokkal folytatják a kísérleteket, mielőtt emberi szövetekkel próbálkoznának.
A kutatók arra is kíváncsiak, hogy a beültetett erek képesek-e a regenerációra, ha igen, akkor felnőtt érbetegeknél is be lehetne vetni azokat.
A graft egyelőre drágább, mint a szintetikus, vagy halott donorokból kioperált alternatívák, ugyanakkor használatuk Robert Tranquillo szerint így is olcsóbb lenne, mivel számos szívműtétet tenne feleslegessé – a kockázatokról nem is beszélve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.