Bár Magyarországon javul a gyermekvállalási kedv, és a többség rendszeres megtakarításokkal is igyekszik a családalapításhoz anyagi hátteret biztosítani, a gyermekvállalás előtt állók kétharmada tart a családalapítással járó kiadásoktól. Azok viszont, akik már túl vannak az első gyermek születésén, sokkal kevésbé érzik megterhelőnek az ezzel járó költségeket – derült ki a CIG Pannónia Életbiztosító felméréséből.
A megkérdezettek kétharmada él párkapcsolatban és 51 százalékuknak van gyermeke. A gyermektelenek 25 százaléka tudja biztosan, hogy szeretne családot alapítani. Utóbbiak 64 százaléka aktívan készül is erre az időszakra: ők félretesznek havi jövedelmükből.
A gyermektelen pároknak sokkal borúlátóbb elképzeléseik vannak arról, hogy mennyibe is kerül majd a család bővülése. 61 százalékuk számol komoly megterheléssel, míg a gyermekeseknek már csak 48 százaléka érzi valóban nagy anyagi megterhelésnek a gyermekvállalást. A felmérésben részt vevők mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy segítség nélkül nem tudná finanszírozni a plusz költségeket, ők hitelt vennének fel erre a célra.
A családosokra nagyobb felelősség nehezedik, hiszen másokról is gondoskodniuk kell. Az egyik kereső személy elvesztése vagy hosszabb-rövidebb időre keresőképtelenné válása komoly fenyegetést jelent a család anyagi biztonságára. A megkérdezettek 45 százaléka nem tudná pótolni a kiesést és komoly anyagi krízis nehezedne a családra. Mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy meg tudná oldani a helyzetet.
„Abból a 14 százalékból, akik egyáltalán nem szeretnének gyereket, negyedük a felelősségtől való félelem miatt döntött így. Kétségtelen, hogy gyermekvállalás előtt ijesztő lehet a tudat, hogy egy gyermek élete döntően tőlünk függ majd. A félelemtől azonban könnyedén megszabadulhatunk már egy kis költséggel és kevés adminisztrációval járó biztosítással is, mint például a Pannónia Primus Életbiztosítás” – nyilatkozta Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. termék- és üzletfejlesztési igazgatója.
Magyarországon a 2016-os év I. negyedévében (január-március) 1,2 százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában a KSHadatai szerint, a termékenységi arányszám pedig 15 százalékkal növekedett az elmúlt 4 évben. Tehát némi javuló tendencia mutatkozik a gyermekvállalási kedvben, viszont a család anyagi helyzete továbbra is az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a megfelelő pár és az érzelmi érettség után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.