Kezdetben többnyire derült, és mindenütt száraz idő várható, majd késő délelőttől északnyugat felől felhősödés kezdődik, amely estig az ország északnyugati felére terjed ki.
Ez jó hatással van a kedélyállapotunkra, a hangulatunkra, gyorsítja az anyagcserénket, és az erős csontozat kiépítésében is nélkülözhetetlen szerepe van. A nyugati országrészt viszont hétfő délután hidegfront éri el, az ott élők közül többen panaszkodhatnak fejfájásra, migrénre. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges, tartós álmosságérzés is jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg.
Ugyanekkor délkeleten késő estig derült égre, sok napsütésre számíthatunk. A déli óráktól előbb a Kisalföldön, majd a Dunántúlon egyre nagyobb területen alakulhat ki, de csak elszórt jelleggel zápor, zivatar; estig várhatóan a Nagykanizsa - Budapest vonalig lehet csapadék. Eleinte még gyenge lesz a légmozgás, majd a szél fokozatosan északnyugatira fordul, és helyenként megélénkül, emellett zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de városokban és vízpartokon ennél melegebb, hidegre érzékeny területeken ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 34 fok között várható, a hűvösebb értékekkel északnyugaton.
Távolabbi kilátások keddtől péntekig:
Kezdetben még több lesz a felhő, és elszórtan zápor, helyenként zivatar is lehet, majd sok-sok napsütésre, száraz időre készülhetünk.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 10 százalékán lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a 15, 20 fokról 9, 15 fok közé csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között várható, az időszak végén lesz a melegebb.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):
2016. augusztus 27. 22,1 °C +1,9 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 35,8 °C (1992) legalacsonyabb hőmérséklet: 5,8 °C (1978)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.