Nyugat felől érkezik a hidegfront

hidegfront
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 21. 06:01
Nyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, így hidegfronti hatással számolhatnak az arra érzékenyek. Náluk erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi panaszok, fejfájás, migrén, szédülés jelentkezhet.

A hidegfrontra jellemző tünetek közé sorolható még a fokozott görcskészség, hosszabb reflexidő és a vérnyomás-ingadozás is.

Kezdetben fátyolfelhők lesznek az égen, majd kora reggeltől az Észak-Dunántúlon meg is vastagszik meg a felhőzet, és ott már zápor is kialakulhat. Napközben a frontális felhőzet tovább vonul délkelet felé; így a déli óráktól az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon is egyre nagyobb területen beborul az ég, az Alföldön még délután is várható néhol többórás napsütés. Délelőtt még csak a Dunántúl északi és nyugati részén várható eső, majd kora délutántól a középső országrészben is kialakulnak záporok, zivatarok.
Az ország közepét elérő csapadékzóna délután átmenetileg gyengül, estétől viszont a keleti megyékben is nagy területen kezdődik - helyenként intenzív - zivatartevékenység. Hajnaltól a Kisalföldön, napközben már egyre nagyobb területen a szél északnyugatira fordul, a hidegadvekció következtében több helyen megerősödik, de szélerősödés zivatar környezetében is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben és a Nyírségben kissé hűvösebb lesz a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap északnyugaton csupán 20 és 24, másutt többnyire 25 és 29 fok között valószínű, de a Tiszántúlon még 30, 32 fokig is felmelegedhet a levegő.
szeles_ido1
Távolabbi kilátások hétfőtől csütörtökig: Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, az ország keleti felén kiadós esővel, záporokkal, elszórtan zivatarral. Kedden felszakadozik a felhőzet, és az időszak második felében országszerte napos idő várható gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nélkül. A hét elején szeles lesz az idő. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 80 százalékán lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 19 fokról 11, 17 fokig csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 24 fokról 26, 31 fokig emelkedik. A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):2016. augusztus 19. 21,2 °C -1,0 °C 1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 37,9 °C (2000) legalacsonyabb hőmérséklet: 7,3 °C (1949)
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.