Miért jó, ha a gyerek a szájába nyúlkál?

Kebelbarát
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 12. 18:00
Hamarabb találkoznak a baktériumokkal, így erősebb lesz az immunrendszere azoknak a gyerekeknek, akik gyakran veszik a kezüket a szájukba.

Hamarabb találkoznak a baktériumokkal, így erősebb lesz az immunrendszere azoknak a gyerekeknek, akik gyakran veszik a kezüket a szájukba.

Úgy tűnik, az ujjszopás és a körömrágás megvédi a gyerekeket, az allergiától – állapította meg egy új, hosszú távú új-zélandi kutatás.

A meglepő összefüggés mögött egyszerű magyarázat áll: ezekkel a „rossz szokásokkal” már egészen korán bejutnak a kicsik szervezetébe a különböző mikrobák, ami segít kifejleszteni immunrendszerüket.

Az új-zélandi Otago Egyetem által vezetett kutatásnak a Pediatrics című folyóiratban frissen közzétett eredményei szerint az ujjszopás miatt megváltozott immunrendszerű gyerekek kevésbé hajlamosak arra, hogy életük későbbi részében allergiásak legyenek többek között a házi porra, a fűfélékre vagy az állatszőrre.

“Eredményeink összhangban vannak a higiéniaelmélettel, amely szerint a piszoknak és a mikrobáknak kitett szervezetben csökken az allergia kialakulásának kockázata – jelentette ki Malcolm Sears professzor, aki a kanadai McMaster Egyetem tudósaként vett részt a kutatásban.

A kiskorban kialakult immunitás a felnőttkorban is segít megvédeni a szervezetet az allergiától, akkor is, ha a gyermek szülei allergiásak vagy a gyerek olyan házban nőtt fel, ahol háziállatokat tartottak vagy dohányoztak – idézte a tanulmányt hétfőn a The Daily Telegraph.

baba1

Sears professzor hozzáfűzte: “miközben nem ajánljuk, hogy ezeket a szokásokat – az ujjszopást vagy körömrágást – bátorítsák a szülők a gyerekeknél, úgy tűnik, hogy van kedvező hatásuk is”.

A kutatásban születésüktől felnőtt korukig követték 1037 gyermek életét. Ujjszopási és körömrágási szokásaikról 5, 7 és 11 éves korukban kértek tájékoztatást szüleiktől.

Később allergiatesztet végeztek a résztvevők bőrén 13 és 32 éves korukban.

Az eredmény szerint a kiskorukban ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek 38 százaléka volt hajlamos az allergiára, míg az ujjukat nem szopók és körmüket nem rágók 49 százaléka bizonyult érzékenynek. Azoknál a gyerekeknél, akik az ujjukat szopták és a körmüket is rágták, még alacsonyabb, 31 százalékos volt az allergia kockázata.

A védettség a felnőttkorra is áthúzódott, és ugyanazon a szinten maradt az allergiára való hajlam kockázata 32 éves korukban is.

A tanulmány ugyanakkor azt is megállapította, hogy bár az ujjszopóknál és körömrágóknál kevesebb volt a pozitív teszt a bőrön végzett vizsgálatban, az olyan allergiás megbetegedések kialakulásánál, mint az asztma vagy a szénanátha nem jelentett semmilyen különbséget a két gyerekkori szokás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.