A trombózis kialakulásának esélye lényegesen megnő abban az esetben, ha az illető családjában már előfordult ilyen betegség, hiszen sajnos a trombózisra való hajlam örökölhető. Ennek megfelelően, mielőtt autóba ülne, hogy a nyaralására induljon, konzultáljon szakemberrel!
Azok, akiknek a családjában történt már trombózis, tökéletesen tisztában vannak azzal, milyen veszélyeket rejt ez a betegség.
A véralvadás bonyolult folyamat, melynek során a vérlemezkék, és számos alvadási faktornak nevezett fehérje segítségével a prothrombinból thrombin keletkezik, melyet egy háló, az oldható fibrinogénből a szintén a folyamat során létrejövő fibrin rögzít. Az egyes összetevők kaszkád-szerűen aktiválják egymást. A folyamat lényeges, sőt, az életben maradáshoz elengedhetetlen, hiszen hiányában a sérülésekkor keletkező vérzések nem állnának el. Ugyanakkor, ha véralvadás túlzott, akkor az erekben úgynevezett thrombus jöhet létre, mely a vérlemezkék összecsapódásának következménye. A thrombus, vagy rög a keletkezésének helyéről elindulva az érrendszerben szinte mindenhova eljuthat - ezt hívjuk embolusnak -, ezzel pedig súlyos, életveszélyes állapotokat idézhet elő. A rög a végtagokban elzárva a fő verőereket trombózist, az agyba jutva stroke-ot, a szívben pedig szívinfarktust, a visszerekben pedig mélyvénás trombózist idézhet elő. Az egyik legsúlyosabb szövődménye a túlzott véralvadásnak, ha a rög a vénákból a tüdő ereibe jut, mivel itt halálos tüdőembóliát idézhet elő.
A trombózisra való hajlam egy örökletes betegség, így akinek a családjában már előfordult véralvadási probléma, az fokozott veszélyekkel néz szembe.
Utazás és trombózis
Sajnos a hajlamosító tényező mellett más, környezeti dolog is hozzájárulnak a rizikó növekedéséhez. A nyaralás, bár a legtöbb ember számára az év csúcspontja, nagyban hozzájárulhat a veszélyes, akár tragikus szövődmények kialakulásához. A rögképződést ugyanis nagyban elősegíti a tartós ülés, ami egy külföldi utazás sajátja. Ez igaz abban az esetben is, ha az ember autóval, és akkor is, ha busszal utazik.
A repülő, az ottani nyomáskülönbség miatt fokozott rizikót rejt. Ráadásul, ahogyan arra prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája felhívja a figyelmet, tovább ronthat a helyzeten, ha az ablak mellet ül. Bár a kilátás tagadhatatlanul lenyűgöző, de az itt ülő utasok még kevesebbszer állnak fel – hogy ne zavarják a beljebb ülőket – ezzel tovább emelve a trombózis kialakulásának esélyét. Egy kétórás utazás alkalmával a mozdulatlanság még nem jelent olyan nagy kihívást, ám minden további két óra 20%-al növeli a probléma bekövetkezésének esélyét! Utazáskor arra is figyeljen, hogy nagyon fontos a bő folyadékfogyasztás!
Mit tehetünk, hogy biztonságban legyünk?
Ha volt már a családban trombózis, akkor mindenképpen érdemes genetikai vizsgálatot végeztetni, hogy ki lehessen zárni az öröklődő hajlam meglétét. Ezt vérvétel után laborvizsgálatok segítségével lehet megtenni, melynek eredményei után a szakember megteheti a kellő lépéseket.
Ha a trombózishajlam nem öröklődött, a kétóránkénti megálló, vagy minimum egy kis mozgás mindenkinek ajánlott. Azoknak, akiknek hajlamuk van a trombózisra, esetleg már el is szenvedtek ilyen eseményt, az antikoaguláns terápia mindenképpen javasolt. Ennek mértékéről minden esetben a szakorvos dönt, aki még akkor is megkezdheti a gyógyszeres kezelést, amennyiben a probléma még nem jelentkezett, de a hajlam genetikailag kódolt. Az utazás során ráadásul az adagok módosítására is szükség lehet, illetve a kompressziós harisnya viselése is ajánlott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.