A magas halálozás miatt fogy a magyar

blog
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 10. 11:57
A magyarországi népességfogyás részben a magas halálozás következménye, az unió ötödik legkedvezőtlenebb halálozási rátája a magyar - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában. Magyarországon például 2013-ban 127 ezren haltak meg, míg Portugáliában és Csehországban, vagyis két, nálunk félmillióval nagyobb lélekszámú országban 107 ezren, illetve 109 ezren, a háromszázezerrel kevesebb lakosú Svédországban pedig ugyancsak 107 ezren.

A magyarországi népességfogyás részben a magas halálozás következménye, az unió ötödik legkedvezőtlenebb halálozási rátája a magyar - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában. Magyarországon például 2013-ban 127 ezren haltak meg, míg Portugáliában és Csehországban, vagyis két, nálunk félmillióval nagyobb lélekszámú országban 107 ezren, illetve 109 ezren, a háromszázezerrel kevesebb lakosú Svédországban pedig ugyancsak 107 ezren.

Az előzetes adatok szerint Magyarországon 2015-ben 4,2 százalékkal többen (131 600-an) haltak meg, mint egy évvel korábban. Míg a január-februári jelentős, 22 százalékos halálozási többletben az influenzajárvány és az előző évi alacsony bázis, addig a nyári (július-augusztus) 7,2 százalékos emelkedésben a hőhullámok kedvezőtlen hatása játszhatott elsődleges szerepet. Ezer lakosra 13,4 halálozás jutott, az előző évinél 0,6 ezrelékponttal több, ugyanakkor a csecsemőhalálozások ezer élveszületésre jutó 4,1-es mutatója az eddig mért legalacsonyabb, 0,5 ezrelékponttal csökkent az előző évihez viszonyítva - közölte a KSH.

A pestiek élnek legtovább

Magyarországon - a 2014-es adatok szerint - a Budapesten élők számíthatnak a leghosszabb életre. Az alapfokú végzettséggel rendelkező férfiak esetében a születéskor várható átlagos élettartam 65,3, a nők esetében 75,7 év, a felsőfokú végzettségűeknél a várható átlagos élettartam magasabb mind férfiaknál, mind a nőknél. Előbbi csoportnál 77,2, míg utóbbinál 81,3 év.

A budapesti férfiak az átlagnál két évvel, a nők egy évvel, az Észak-Magyarországon élőknél pedig 4,4, illetve 2,5 évvel élnek tovább. Hasonló különbség van a falusi - különösen az ezernél kisebb lélekszámú települések esetében - és a fővárosi életkilátások között. Az élet várható hosszát a lakóhelynél is sokkal erősebben befolyásolja azonban a legmagasabb iskolai végzettség. 2013-ban az alapfokú és a felsőfokú végzettségűek várható élettartamának különbsége átlagosan 8,4 év volt: a férfiak esetében 11,9, míg a nőknél 5,6 év. Az olló valamelyest zárult 2007 óta a férfiaknál, hiszen akkor a különbség még elérte a 14 évet.

A végzettség élettartamot befolyásoló hatása a volt szocialista országokban a legerőteljesebb - összegezte a KSH.

idos hazaspar

A rokkantság és halál leggyakoribb oka, a stroke!

A legtöbb rokkantságot a stroke okozza, a 2014-ben meghalt 126 ezer ember felének keringési betegség okozta a halálát. A keringési halálozások ötöde (12 390 eset) agyi érbetegség miatt következett be. A háziorvosi rendelőkben 2013-ban több mint 550 ezer esetet tartottak nyilván az agyi érbetegségek csoportjában, a betegek kilenctizede 55 év feletti volt, és a betegség gyakoribb a nők között (61 százalék). Az agyi érbetegségek miatt bekövetkezett halálozásban az uniós rangsor utolsó negyedének elején állunk. A magyar halálozás az uniós átlagnál 70 százalékkal magasabb, a legkevésbé érintett franciákénak több mint háromszorosa, a sereghajtó bolgárnál viszont 56 százalékkal alacsonyabb. Az agyi érkatasztrófa után a betegek egyik harmada meghal, másik harmada a súlyos maradványtünetek miatt rehabilitációra vagy állandó ellátásra szorul, ez az emberi vonatkozások mellett nagy anyagi terhet rak az egyénre, a családokra és a társadalomra is.

A KSH megjegyezte, hogy a betegség elsődleges rizikófaktorai közé tartozik a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint és a dohányzás. Az adatok szerint a magyar háziorvosi rendelőkbe 2013-ban mintegy 3 millióan magas vérnyomás, 1,3 millióan pedig koleszterinproblémák miatt jártak, míg a 2014-es európai lakossági egészségfelmérés szerint a lakosság 29 százaléka dohányzott.

Sokat járunk orvoshoz

Az adatok szerint nő az állandó orvos nélküli háziorvosi praxisok száma Magyarországon. Míg a háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok száma 2008 és 2014 között alig változott (0,9 százalékkal csökkent), 2014-ben 6665 volt a számuk, ezek 95 százaléka saját tulajdonú praxis.

A háziorvosok a rendelőikben 2014-ben átlagosan 11 309 beteget láttak el, 29 százalékkal többet, mint 1990-ben. Egy napra 45 beteg jutott, az egy betegre jutó átlagos idő 5 perc volt - írta a KSH.

orvosok

A praxisok leterheltsége között régiós szinten nincs nagy különbség, átlagosan 1479 embert láttak el. Az egy praxisra jutó lakosok száma a Közép-Dunántúlon és a Nyugat-Dunántúlon volt a legmagasabb, 4,8, illetve 4,2 százalékkal az átlag fölött, míg a Dél-Dunántúlon a legalacsonyabb, 9,8 százalékkal az átlag alatt.

Szállingózó egészségügyi dolgozók

A külföldre távozó egészségügyi dolgozók száma 2009-ben kezdett meredeken emelkedni, 2012-ben meghaladta a kétezret, azóta enyhén csökken. 2009 és 2012 között az adott évben az orvosi oklevelet szerzettek száma alacsonyabb volt, mint ahány kollégájuk távozott. A diplomázók száma a 2009-es mélypont után 2014-ig a másfélszeresére (1429) emelkedett.

Az egészségügyben a kisegítő, fizikai munkakörökben van a legtöbb betöltetlen állás (6,1 százalék), az orvosi állások 4,5, a szakdolgozói állások 3,5 százaléka vár jelentkezőre. 2014-ben a humán egészségügyben teljes munkaidőben foglalkoztatott fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete 146 ezer, a szellemi foglalkozásúaké 235 ezer forint volt. A fizikai dolgozók átlagkeresete a nemzetgazdasági átlag 84, a szellemi foglalkozásúaké 72 százalékát tette ki. Az egészségügyben dolgozók bruttó átlagkeresete 1,7 százalékkal volt több 2014-ben az előző évinél - adta közre a KSH.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.