Mérgező porral telíthetik a lakás levegőjét a porszívók, viszont robotporszívó használatával elkerülhetjük ezt a veszélyt — egyebek mellett ezt mutatta ki a Levegő Munkacsoport (LM) vizsgálata.Az LM a teszt során egyes hagyományos porszívók és porszívó robotok ultrafinomrészecske-kibocsátását vizsgálta, mindennapos használatban lévő eszközöket tesztelve.
A vizsgálat célja az volt, hogy felmérjék, ezekkel a porszívókkal a takarítás jelenthet-e egészségügyi kockázatot azáltal, hogy visszafújják a helyiség légterébe a porban megtalálható, már felszívott, rovarirtókból, a lakástextíliáknál használatos égésgátló vegyszerekből származó káros anyagokat, valamint az egészségre szintén veszélyes ólmot tartalmazó finomrészecskéket.
A vizsgált 21 féle (véletlenszerűen kiválasztott) normál porszívó kétharmada üzemelés közben sokkal több részecskét fújt ki, mint amennyi a helyiség levegőjében eredetileg volt. A 10 vizsgált robotporszívó — köztük a hatékony és alapos takarítást biztosító LG HOM-BOT Square — kivétel nélkül megfelelt annak a követelménynek, hogy ne csak felszívja a port, hanem magában is tartsa: a mérések során a helyiségekben nem emelkedett a részecskeszám.
Az LM tesztje alapján a robotporszívók további előnye, hogy energiafogyasztásuk is kisebb, mint a porszívóké, nagyjából kétharmada azokénak.
További részletek a Levegő Munkacsoport tesztjében itt olvashatók.
A hagyományos porszívók helyett szerezzünk be HEPA-szűrővel ellátott készüléket, vagy vízszűrős porszívót, melyek a felszívott port és szennyeződéseket a szerkezet belsejében – a szűrőben, vagy a vízben – megkötik, s így nem kavarják fel a port használat során!
A különösen érzékeny allergiás, asztmás betegeknél nem ritka, hogy már egy-egy porszívózás is rohamot provokál, így célszerű lehet speciálisan számukra kifejlesztett takarító berendezést beszerezniük. A háziporatkák koncentrációja az ágybetét légmentes, műanyag borításával, az ágyneműk, plüssállatok, függönyök melegvizes (60°C) mosásával, vizes felmosással is jelentősen csökkenthető.
A lakás levegőjét különböző illóolajokkal is tisztíthatjuk, de vigyázzunk az asztmás, allergiás, ekcémás egyéneknél a különféle illóolajok irritáló, allergizáló hatásúak lehetnek, tüneteket okozhatnak! Légfrissítő hatású a citromolaj, az édesnarancs, az eukaliptusz, és a grapefruit. A kámfor szintén kiválóan alkalmas a légtér fertőtlenítésére és frissítésére, azonban 3 éves kor alatt és várandósság időszakában kerüljük alkalmazását!
Közlemény kiegészítés a MATISZ véleményéről:
Április 4-én a Levegő Munkacsoport közzétette legújabb vizsgálati eredményét, mely szerint mérgező porral telíthetik a lakás levegőjét a porszívók, míg a porszívó robotok biztonságosak. Mielőtt mindenki elrohanna lecserélni a porszívóját egy robotra, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) szeretné felhívni az olvasók figyelmét néhány nagyon fontos részletkérdésre.
A Levegő Munkacsoport tanulmánya szerint a vizsgált 21 féle, véletlenszerűen kiválasztott porszívó kétharmada üzemelés közben sokkal több mérgező részecskét fújt ki, mint amennyi a helyiség levegőjében eredetileg volt, vagyis csak felkavarta a port, ami korábban leülepedett. Ugyanakkor a 10 vizsgált porszívó robot mindegyikét biztonságosnak találták, mert felszívta a port, és magában is tartotta.
A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) szerint a tanulmány sok szempontból félrevezetheti az olvasókat. Először is le kell szögezni, hogy a levegő mérgezőanyagának tartalma területenként és időszakonként változó és eltérő lehet. A porszívó önmagában nem képes a levegő minőségén rontani.
„Az, hogy egy gép mennyi port szív fel és mennyit tart magában, sok mindentől függ, például, hogy a szívófej hogyan van kialakítva, csak egy egyszerű fej van, vagy esetleg egy saját motorral meghatott henger- vagy tányérkefe van benne. Függ attól is, hogy a felszívandó por milyen formában van jelen, egy kupacba leszórva vagy szétszórva, illetve milyen felületről szívják fel, PVC padlóról vagy szőnyegpadlóból. Az pedig, hogy mennyi port tartanak magukban, attól függ, hogy a rendszer milyen szűrési tartományra van optimalizálva és rendkívül fontos dolog az is, hogy ki kezeli őket” – mondta Ritz Tibor, a MATISZ vezető szakértője.
Nem tér ki a tanulmány arra sem, hogy milyen körülmények között tudták összehasonlítani a porszívó és a robot teljesítményét. Melyik gépet indították be előbb? Azonos volt-e a pormennyiség takarítás előtt, vagy a robotot a porszívóval végzett tisztítás után indították? Fontos tényező az is, milyen volt a tesztelt padló állapota. Ha a robotoknál relatív tiszta volt, és a porszívóknál nem, akkor is ugyanez az eredmény születik, még ha a robot porszűrése gyengébb is, mert nem szív fel semmit és abból pedig nem tud továbbengedni semmit – vetette fel a szakértő.
Míg a robotporszívó magától, az előre optimalizált sebességgel közlekedik, és közben szívja a port, akár 8-10 órán át is, a porszívó olyan sebességgel halad, ahogy irányítják. Ezért nem mindegy az sem, hogy egy szakképzett takarító kezében van-e, vagy egy sietős háziasszony használja a vendégek érkezése előtt néhány perccel.
Kritikus kérdés az, hogy hagyományos porzsák van-e benne, rendelkezik-e HEPA-filterrel vagy mosható a portartálya. További kérdés, hogy milyen állapotban voltak a porzsákok, hiszen ha sérült, az is sok mindenre magyarázat lehet. Nem mindegy az sem, hogy eredeti vagy után gyártott a porzsák.
Nem tudjuk azt sem, hány éves porszívókat használtak, miközben tudjuk, hogy a robotok relatív új gyártmányok.
A tanulmány ezeket a szempontokat nem vizsgálta, vagy nem tért ki ezekre a fontos részletekre.
A MATISZ javasolja, hogy egy átfogó vizsgálat során a hagyományos porszívók mellett a robot porszívók és a központi porszívókporkibocsátását is hasonlítsák össze.
A szövetség, takarítógép-gyártó tagjai bevonásával felajánlja a Levegő Munkacsoportnak szakmai segítségét egy sztenderd feltételek mellett végzett vizsgálathoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.