2016. február 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban nyílt meg az Országos Gyermek Neuropathia Centrum és a felnőttek szűrésével foglalkozó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Neuropathia Centrum. Az egyesített rendelők megnyitását a Wörwag Pharma támogatta, ahogy a jövőben a működésüket is segíteni fogja.
„A neuropathia, azaz idegkárosodás korai jelei akár a cukorbeteg gyermekek 4-20%-ban is megjelenhetnek. Szakszerű diagnosztizálásukra, kezelésükre eddig azonban nem volt intézményes lehetőség hazánkban, ezért is vagyunk büszkék arra, hogy éppen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban nyílt meg az első gyermek neuropathia centrum" – emelte ki Dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója.
A neuropathia első sorban a cukorbetegség szövődményeként kialakuló tünetegyüttes. Három típusa ismert: a motoros, az autonóm és a szenzoros neuropathia. Az autonóm neuropathia károsíthatja többek között a szív- és érrendszeri funkciókat, az ilyen betegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint a neuropathia-mentes cukorbetegek között. A szenzoros neuropathia következtében a betegek természetes érzékelési képessége csökken vagy teljesen kiesik, ugyanakkor sokszor ok nélküli érzéseket (fájdalmat, érzészavart, zsibbadást) tapasztalnak. A lábamputációk 85%-ért a neuropathia tehető felelőssé, amely mintegy 2555 esetet jelent évente. Ezek túlnyomó többsége megelőzhető lenne, ha időben diagnosztizálnák, és kezelnék a betegséget.
A Wörwag Pharma támogatásának köszönhetően évről évre növekszik a diagnosztizált és kezelt neuropathiás betegek száma, 2015 végére az ország diagnosztikai centrumaiban vizsgált páciensek létszáma megközelítette a 7000-t, szemben a 2009-es 3300 fővel. A cég az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett az országos neuropathia centrum hálózat kiépítéséért. Eddig 12 felnőtt intézmény megnyitását és működését támogatta. „Nagyon fontos számunkra, hogy a fővároson kívül is minél több helyen elérhetővé tegyük a szakszerű diagnózist és kezelést. Eddig Szekszárdon, Nyíregyházán, Szegeden, Győrött, Debrecenben és Pécsett hoztunk létre neuropathia centrumokat az egyetemi klinikákkal és kórházakkal együttműködve. Ezt a sort bővíti az egyesített miskolci központ. Külön büszkék vagyunk arra, hogy a ma megnyílt centrum az első speciálisan gyerekekkel foglalkozó intézmény nemcsak az országban, de Európában is” – mondta el Dr. Kádár Éva, a Wörwag Pharma Kft. ügyvezető igazgatója.
A gyermekkori cukorbetegség kimenetelét a később kialakuló szövődmények határozzák meg. A késői szövődmények első jelei azonban már a cukorbetegség felfedezése után néhány évvel is kimutathatók megfelelő szűréssel. Ez azért fontos, mert egyrészt helyes kezelés is csak a megfelelő diagnózis után lehetséges, másrészt már korán kezelhetők a lappangó szövődmények. Sokat jelent a megfelelően képzett személyzet és a tárgyi feltételek jelenléte is a cukorbeteg gyermekek gyógyításában. Ennek a központjává, katalizátorává válhat az Országos Gyermek Neuropathia Centrum.
A miskolci centrumban a betegség felismerése korszerű diagnosztikai módszerekkel, többek között Neurométerrel és neuroteszttel történik. A diagnosztikai műszerek beszerzését és az alkalmazásukhoz szükséges fogyóeszközöket, valamint a műszerek szervizelésének költségét is a Wörwag Pharma vállalja közel 4.000.000,- Ft értékben. Az együttműködés keretében a neuropathia centrumban dolgozó orvosok és asszisztensek rendszeres képzésben is részesülnek a Wörwag Pharma támogatásával. 2015-ben összesen mintegy 7 millió Ft-t tett ki a hálózat támogatására fordított összeg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.