Közel egymillió forint gyűlt össze a MOM Park Galéria két hónapos jótékonysági kiállításán, valamint a bevásárlóközpont karácsonyi fotózásán. A vásárlók által adományozott összeget az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány egy modern sebészeti lézergép megvásárlására fordítja majd.
Tavaly novemberben nyílt újra a MOM Park Galéria, azzal a céllal, hogy kezdő művészeknek és fontos társadalmi ügyeknek adjon teret. Az első kiállítás alkalmából a MOME fiatal művészei varázsolták szebbé az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány mama-lakásának nappaliját. A szoba kifestése során készült képeket, illetve a diákok saját alkotásait két hónapon keresztül tekinthették meg az érdeklődők, valamint adakozhattaka szervezet javára.
A kiállításon befolyt összeg mellett a bevásárlóközpont a Xerox Magyarországgal közösen megrendezett karácsonyi fotózás bevételével is az alapítványt támogatta. Így összesen nyolcszázezer forint gyűlt össze a két eseményen. Az adományt Szegedi Anna, a bevásárlóközpontmarketig és PR vezetője és a kezdeményezés fővédnöke, Winkler Nóra adta át Dr. Bakó Katalinnak, az alapítvány képviselőjének.
„A nappali kifestése már önmagában nagyon nagy ajándék volt nekünk, így az adománnyal már kétszeres a boldogság. A gyerekek imádják az új nappalit, nagyon szeretnek játszani a mesés környezetben. A szülők részéről is nagyon jók a visszajelzések, az ő helyzetüket is megkönnyítik a kedves figurák, hiszen elvonják a gyermekek figyelmét a betegségről” – kezdte Katalin. -„Régi álmunk egy sebészeti lézergép beszerzése, ugyanis ezzel a berendezéssel sokkal kisebb az esély arra, hogy komplikációk lépnek fel, ráadásul kevésbé fájdalmas eljárást tesz lehetővé. Ezzel az adománnyal is közelebb kerültünk ahhoz, hogy megvásárolhassuk a készüléket.”
„Mindig jó érzés egy fontos ügy mellé állni és teret adni, hogy mások is segíthessenek. A sikerünk kulcsa a közös összefogás volt, csak együtt érhettük el ezt az eredményt. Idén mindenképpen szeretnénk hasonló kiállításokat megszervezni” – tette hozzá Szegedi Anna, a MOM Park marketing és PR vezetője.
Fotók: Németh Dániel, MOM Park
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.