Hajnalra a kevésbé felhős keleti határvidéken is megnövekszik a felhőzet, másutt nagyrészt borult lesz az ég.
Kora reggeltől a Dunántúl nyugati felén fokozatosan felszakadozik a felhőzet, ott helyenként néhány órára a nap is kisüthet, az ország más részein napközben jellemzően erősen felhős vagy borult marad az ég. Kezdetben még több helyen várható havazás, hószállingózás, délelőttig a Dunántúl középső és nyugati részén helyenként ónos eső is, majd napközben csökken a csapadék területi kiterjedése, a vékonyodó felhőzetből délután már csak kevés helyen eshet a hó.
Nappal már csak a Dunától keletre gyarapodhat néhol 1-2 cm-rel a meglévő hóréteg, a Dunántúl több pontján erőteljes olvadás valószínű, ahol megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között alakul, de a kevésbé felhős keleti megyékben -10, -16 fok is lehet. Hajnalban a Tiszántúlon leghidegebb részén már több fokot enyhül az idő, de Sopron környékén is emelkedni kezd a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően -2 és +4 fok között várható, nyugaton, délnyugaton kissé enyhébb, északkeleten hidegebb is lehet.
Melegfronti hatással számolhatnak az arra érzékenyek. A fokozott feszültségérzés fejfájáshoz, migrénhez, álmatlansághoz, a teljesítő képesség csökkenéséhez vezethet. Ingadozhat a vérnyomás. Nő a vérzésre való hajlam. A vér vegyhatása savas irányba tolódik el, szaporodnak a fehérvérsejtek. Gyakoribb lehet a lázas állapotok, illetve a gyulladásos és fertőző betegségek fellépése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.