Melegfronti hatásokkal folytatódik a hideg idő

melegfronti hatások
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 04. 06:52
A kezdetben még kevésbé felhős helyeken is fokozatosan megvastagszik a felhőtakaró, de északkeleten délelőtt lehet néhány órás napsütés.

A kezdetben még kevésbé felhős helyeken is fokozatosan megvastagszik a felhőtakaró, de északkeleten délelőtt lehet néhány órás napsütés.

Már délelőtt nyugat felől egyre többfelé havazás kezdődik, a Dunától keletre inkább a nap második felében számíthatunk hóesésre. Késő estig legtöbb helyen pár centiméternyi friss hó valószínű, de a Dunántúl déli felében kisebb körzetekben 10 centiméteres hóréteg is kialakulhat, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes részein pedig lehetnek olyan helyek, ahol nem alakul ki összefüggő hótakaró. A fokozatosan megélénkülő délkeleti szelet a Győr-Baja vonal kb. 150 km széles sávjában erős lökések kísérhetik, és ezen a területen - amint hóréteg alakul ki - a szél a havat is hordhatja. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és -7 fok között alakul. Késő este általában -4, -9 fokra számíthatunk, de az ország nyugati részén, ahol esetleg kis területen már szakadozhat a felhőzet, -10 foknál is hidegebb lehet.

A Kárpát-medencét kitöltő fagyos levegő fölé a magasban meleg, egyre nedvesebb levegő érkezik, így fronthatással ugyan nem kell számolni, ám a légkör magasabb szintjein zajló több fokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.