Tíz milliót spórolhatnánk, ha mozognánk

betegségek
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 10. 10:00
Véget ért az E-Harmónia regionális életmódprogram, amelynek keretében megvizsgálták a dél-dunántúliak egészségügyi állapotát, életmódját, táplálkozási szokásait, valamint fizikai aktivitását. A kétéves projektben dietetikusok, gyógytornászok és szociológusok vettek részt. A program oktató szakaszának pozitív hatása már érezhető, javultak a táplálkozási szokások és csökkent az átlagos testtömeg index a régióban – derült ki a kontrollmérésből. Egyre többen törekednek az energiaegyensúly megtartására, aminek a kiegyensúlyozott táplálkozáson kívül a másik pillére a rendszeres testmozgás. A mozgásszegény életmód mindössze 10%-os visszaszorításával akár évi 9,1 millió forintot lehetne megspórolni – hangzott el a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán tartott záró konferencián.

Véget ért az E-Harmónia regionális életmódprogram, amelynek keretében megvizsgálták a dél-dunántúliak egészségügyi állapotát, életmódját, táplálkozási szokásait, valamint fizikai aktivitását. A kétéves projektben dietetikusok, gyógytornászok és szociológusok vettek részt. A program oktató szakaszának pozitív hatása már érezhető, javultak a táplálkozási szokások és csökkent az átlagos testtömeg index a régióban – derült ki a kontrollmérésből. Egyre többen törekednek az energiaegyensúly megtartására, aminek a kiegyensúlyozott táplálkozáson kívül a másik pillére a rendszeres testmozgás. A mozgásszegény életmód mindössze 10%-os visszaszorításával akár évi 9,1 millió forintot lehetne megspórolni – hangzott el a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán tartott záró konferencián.

A táplálkozási szokások változásának köszönhetően a legjelentősebb eredményt az átlag testtömeg index (BMI) csökkenése jelentette, amivel megnőtt azok száma, akiknek a testtömege a normál tartományba tartozik. Ez különösen a nők tekintetében figyelhető meg, akik sokkal fogékonyabbak voltak a változtatásra. Az élelmiszerfogyasztásban mérséklődött a zsírosabb sertéshúsok aránya. A teljes kiőrlésű pékárukat is többen illesztették be az étrendjükbe, a nápolyi, kekszféleségek, cukorkák napi többszöri fogyasztása pedig csökkent, viszont egyre gyakrabban isznak vizet és fogyasztanak gyümölcsöt a dél-dunántúliak.

Az OTÁP közelmúltban közreadott adataiból az derült ki, hogy a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos. Így nem meglepő, hogy a regionális kutatás során kitöltött háromnapos étrendi naplók elemzéséből is az látszik, hogy tavaly még a programban részt vett két megyében élő felnőttek és gyermekek is több energiát vittek be a táplálkozással. Az oktató szakaszt követő második mérés alkalmával viszont már az energiabevitel mérséklése figyelhető meg, csökkent a hozzáadott cukor- és zsírfogyasztás. A másik fontos változás az energiabevitel napi eloszlását érintette. Szerencsére most már mind többen fordítanak nagyobb figyelmet a reggelire és a délelőtti étkezésekre ebben a régióban.

mozgas2

A programban a másik hangsúlyos elem a fizikai aktivitás felmérése volt. Ez azért is lényeges, mert a megfelelő, rendszeres testmozgásnak az egészséges testtömeg megtartásában, az egészségmegőrzésben, illetve a betegségek megelőzésében hatalmas jelentősége van. A kutatás során azt tapasztalták, hogy a dél-dunántúli lakosság 60 %-a túlsúlyos, ami megfelel az országos átlagnak. A legaktívabb csoportnak a 30-49 év közötti korosztály bizonyult. Így az életkoroknak megfelelő oktató kisfilmeket készítettek, amelyekben mozgástanácsokkal segítették a lakosságot, ismertették a divatos mozgásformák előnyeit és hátrányait.

Az ülő életmód világszerte elterjedt. Az elmúlt 30 évben a túlsúlyosok száma a duplájára nőtt. A legnagyobb problémát mégis a gyermekkori elhízás jelenti, hiszen a túlsúlyos gyermekek 60%-a felnőtt korában is túlsúlyos marad, ami jelentősen megnöveli a további megbetegedések kockázatát.

Több millió forint kiadással jár évente a mozgásszegény életmód, hiszen a fizikailag inaktív emberek gyakrabban betegednek meg, kiesnek a munkából, ami komoly költséget ró az államra. Egy, a Sport Szakállamtitkárság felkérésére végzett kutatásban a fizikai inaktivitás költségeit is vizsgálták. Azt állapították meg, hogy az inaktivitás 10 %-os csökkentésével 1 év alatt közel 9,1 millió forintot takaríthat meg az állam.

mozgas3

Magyarországon 2010-ben még a felnőtt lakosság 77 %-a volt inaktív, ez 2014-re jelentős mértékben javult (61%-ra csökkent ez az arány). Ennek köszönhetően négy év alatt a fizikai inaktivitásból származó egészségügyi- és táppénzterhek is mérhetően csökkentek. Fontos azonban megjegyezni, hogy még a javuló tendencia ellenére sem érjük el az európai uniós átlagot a mozgásszegény életmód visszaszorításában.

A Coca-Cola Alapítvány finanszírozásában most lezárult, kétéves E-Harmónia program legfontosabb célja az volt, hogy minél több ember megismerje az energiaegyensúly, vagyis az egészséges táplálkozás és az aktív életmód lehetőségeit és szükségességét a dél-dunántúli régióban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.