Az ÁNTSZ nyilvántartása szerint jelenleg 19 minősített gyógyhely van az országban, ezek száma a közeljövőben bővülhet.
Egy európai uniós pályázat feltételül szabja a településeknek a minősítés meglétét, ezért az ÁNTSZ arra számít, hogy a jelenleg beérkező évi egy-két kérelem helyett jövőre akár 4-5 település is kérheti, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal minősítse gyógyhellyé.
A gyógyhely megnevezés valamely település, vagy településrész megjelölésére akkor használható, ha azt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala gyógyhellyé nyilvánítja. Ennek szigorú feltételei vannak. A Hivatal vizsgálja, hogy van-e az adott helyen olyan elismert természetes gyógytényező, mint például a gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy az éghajlat. Az is fontos, hogy ezek igénybevételéhez rendelkezésre álljanak a megfelelő intézmények, ami lehet gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang, mofetta. A gyógyítás zavartalanságát, a betegek nyugalmát biztosító környezeti feltételek megléte is szempont. Így a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, a fokozottan védett területnek megfelelő zajszintet, a rendezett zöldterületek adottságát is vizsgálják.
Az utóbbi években a minősítést két sárvári gyógyhely, Mezőkövesd-Zsórifürdő, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Szigetvár és Tapolca szerezte meg. Ezen kívül a listán olyan közismert gyógyhelyek szerepelnek, mint Lillafüred, Harkány, Balf, Kékestető, Hévíz, Balatonfüred, Parád, Hajdúszoboszló, Zalakaros, Bükfürdő, Eger, Debrecen, Gyula.
A települések számára a gyógyhellyé minősítés olyan rangot jelent, amit marketing tevékenységük során felhasználhatnak. Előnyt jelent az is, hogy egyes nyugat-európai országok egészségbiztosítói – több más feltétel mellett – akkor térítik meg ügyfeleiknek a magyarországi gyógykezelések teljes költségét, ha a balneoterápiai kezelés gyógyhelyen valósul meg. Mindezek mellett a gyógyhelyeken megvalósuló fejlesztéseket támogatja egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium által a közelmúltban kiírt pályázat is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.