Kettős fronthatás ér bennünket ma

szmog
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 11. 06:05
Hajnalban, kora reggel még sok lesz a felhő, de délutántól határozott felhőzetcsökkenésre számíthatunk, legkésőbb a Nyírség területén. Borsodban, a Nyírségben kora reggelre köd képződik, ami napközben feloszlik.

Hajnalban, kora reggel még sok lesz a felhő, de délutántól határozott felhőzetcsökkenésre számíthatunk, legkésőbb a Nyírség területén. Borsodban, a Nyírségben kora reggelre köd képződik, ami napközben feloszlik.

Eleinte még előfordulhat futó zápor, majd késő délutántól már nem valószínű csapadék az ország területén. A Győr-Pécs és a Salgótarján-Békéscsaba vonalak által határolt területen az északnyugati szél gyakran megélénkül, néhol megerősödik, másutt gyengébb lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között, északkeleten kevéssel ez alatt alakul.

A Kárpát-medencét észak felől érintő, egymást követő gyenge frontok hatására mind a meleg-, mind a hidegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek. Fejfájást, migrént, vérnyomás-ingadozást okozhatnak a légköri változások, a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőknél gyakoribbak lehetnek a panaszok, erősödhetnek az ízületi fájdalmak. A levegő szennyezőanyag tartalma azonban a következő napokban tovább csökken, legkésőbb a keleti, északkeleti területeken tisztul a levegő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.