"Aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik"

Márton napja régente nagy esemény volt, majdnem olyan, mint a disznóölés. A középkor egyik legnépszerűbb szentje, a Pannóniában született későbbi tours-i püspök kultusza hazánkban is virágzott, emlékét ma is számos helységnév és oltárkép őrzi.

A legenda szerint Szent Márton alázatból és szerénységből ki akart térni püspökké választása elől, ezért a ludak óljában elrejtőzött, de a ludak gágogásukkal elárulták hollétét. Ezzel a legendával hozták összefüggésbe a "Márton lúdja" kifejezést. A szentéletű püspök legendájához történelmi esemény is kapcsolódik. A rómaiak Márton napján Aesculapiust, az orvos istent ünnepelték, ünnepi étkük pedig a ludak húsa volt, amely a hadistennek, Marsnak a szent madara. A harcias jószágok gágogásukkal megmentették Rómát a gallok éjszakai orvtámadásától.

Márton napja fontos időjósló nap is. A levágott lúd mellcsontja megmutatja, hogy milyen időjárás várható: ha barna színű, esős, ha fehér, havas telet várnak a gazdák, ha homályos a csontlap, akkor rövid, sáros telet jósolnak.

Ha a hó leesik Márton napján, ma is mondogatják, hogy "Márton fehér lovon érkezik". Szintén régi időjóslás szerint: "Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál."

A középkorban a Mártonnal kezdődő karácsony előtti 40 nap Európa szerte ugyan olyan böjtös időszaknak számított, mint a farsang és a húsvét közötti nagyböjt. Az erre való felkészülésként Márton napján libapecsenyére újborral koccintottak, ezért az akkorra kiforrt bor gazdáját így köszöntötték: "Az új bornak Szent Márton a bírája!" S mivel mára egyre több helyen elevenítik fel a Márton-napi étkezési szokásokat, ezért azok, akik ez alkalomból ünnepi étket készítenek, eldönthetik, hogy "Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál?"

Szerző: Szigethy Emma