8 tipp a sportsérülések megelőzéséhez

sport
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 14. 17:21
Közismert, hogy a sport mennyire pozitívan hat az egészségre, az önbizalomra, de nem szabad elfeledkezni a lehetséges sérülésekről sem.

Közismert, hogy a sport mennyire pozitívan hat az egészségre, az önbizalomra, de nem szabad elfeledkezni a lehetséges sérülésekről sem.

Miért sérülünk meg? Egy amerikai intézet szerint a leggyakoribb sportsérülések jórészt a balesetek, a nem megfelelő tréning, és a rossz felszerelés miatt következnek be, bár az is jellemző, hogy a sportolók nem melegítenek be, illetve nem jól mérik fel az edzettségüket. Az is előfordul, hogy egyfajta rosszul értelmezett teljesítménykényszer miatt a nem rendszeresen edzők túlterhelik magukat és úgy vélik, néhány hét alatt ledobhatják a felesleget, lefuthatják a maratoni távot. Az így bekövetkező leggyakoribb sportsérülések a rándulások, húzódások, törések, ficamok, izom-, térd- és Achilles-ín sérülések.

Az egyensúly a lényeg -A megelőzés egyik alapköve a test egyensúlyának megtalálása, kifejlesztése kellene, hogy legyen - hangsúlyozza Dr. Dobos Márta, ortopéd orvos. - Tudnunk kell, hogy minden egyes mozdulatunknál legalább két izomcsoport és ízületek is nyúlnak vagy éppen ellentétes mozgást végeznek. Az egyik legkiegyensúlyozatlanabb régió a hát alsó szakasza. Sokan nagy hangsúlyt fektetnek a hasizmaik erősítésére és elhanyagolják a derék körüli izmok edzését.

A vállsérülések pedig gyakran amiatt következnek be, hogy miközben - különösen a férfiak - hatalmas súlyokkal végeznek fekvenyomást, elhanyagolják a hát felső részének és a hátsó deltoidizmoknak az edzését. Dr. Dobos szerint a legfontosabb, hogy csak megfontoltan, jól felépítetten vágjunk bele az edzésekbe, jól mérjük fel képességeinket, és komolyabb sérülés vagy fájdalom esetén ne halogassuk az orvosi vizitet!

futas1

8 tipp a megelőzéshez

  • Pihenés: Bármennyire is szeretnénk formába lendülni, hetente legalább egy-két napot hagyni kell a regenerációra.
  • Szünetek: Az egyes gyakorlatok vagy éppen a játék során is fontos szünetet tartani, ez csökkenti a fáradást, a sérülésveszélyt.
  • Felszerelés: Minden sportot a megfelelő ruházatban, cipőben, védőfelszerelésben kell végezni! Mindazonáltal ezek birtokában is óvatosnak kell maradni, a legjobb térdvédő sem véd meg a veszélyes esésektől, rúgásoktól, sérülésektől.
  • Folyadék: Az edzés előtt, alatt és után is óvakodni kell a túlmelegedéstől és a dehidratációtól. Komoly megterheléskor ajánlottak az izotóniás sportitalok, de a víz is tökéletesen megfelel.
  • Izomerő: Fontos, hogy fokozatosan növeljük az izmok erejét, hiszen az erős izmok sok sérülést képesek megakadályozni.
  • Hajlékonyság:A nyújtás elengedhetetlen edzés előtt és után. A hajlékonyság képességét érdemes lassan kifejleszteni - az egyéni adottságokon belül.
  • Technika: Minden sportágban érdemes edző segítségét kérni, legalább addig, amíg meg nem tanuljuk az egyes mozgáselemek megfelelő végrehajtását.
  • Józanság: Ha versenysportot vagy győzelemre menő csapatsportot űzünk, ne a feltétlen győzelem legyen a cél, inkább a kemény munka és a játék öröme. Sokan sérültek már meg az erőn felüli terhelés miatt.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.