A hétvégén ingerlékenyebbek lehetünk

borúsidő
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 05. 07:00
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, északnyugaton, északon, illetve délkeleten vékonyodhat el rövid időszakokra a felhőzet.

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, északnyugaton, északon, illetve délkeleten vékonyodhat el rövid időszakokra a felhőzet.

Átmeneti csapadékszünetek mellett továbbra is számíthatunk esőre, záporra, délen és keleten helyenként zivatar is kialakulhat. A szél fokozatosan egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, a Dunántúlon néhol meg is erősödik. A hőmérséklet délután többnyire 17 és 22 fok között alakul, északnyugaton egy-két fokkal hűvösebb, délkeleten melegebb is lehet. Késö estére 12 és 18 fok közé hűl a levegő.

A térségünkben hullámzó frontzónának eleinte a melegfronti szakasza helyeződik fölénk, így az ingerlékenység mellett a vérnyomás emelkedése, szaporább szívműködés hátterében is állhatnak időjárási okok. Ugyanakkor a nap második felében egyre nagyobb területen indul meg a hideg levegő beáramlása. Az erre az időszakra jellemző tünetek között a fokozott görcskészség, hosszabb reflexidő és a reumatikus panaszok említhetőek meg. Mind a meleg, mind a hidegfront okozhat némelyeknél fejfájást, fáradtságérzetet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.