Fantasztikus bringatúra-tipp a Balaton-felvidéken!

kerékpártúra
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 13. 14:00
Hazánkban az aszfaltburkolatú utak minősége rengeteg kívánnivalót hagy maga után. A Balaton-felvidéken azonban több utat is kiváló minőségű aszfalttal láttak el, s többek között ez adta az apropóját annak, hogy e vidékre tervezzük következő utunkat. Persze látnivalókban is bővelkedik a túra, amely 40 km hosszú, illetve „némi” szintkülönbséget is tartalmaz.
Balatonfüreden nem könnyű nyáron parkolóhelyet találni. Ingyeneset pedig még nehezebb. Ezért mi, a Bringapontként is üzemelő MOL-benzinkutat választottuk. Itt 5-6 autó parkolása kényelmesen megoldott, ráadásul nemcsak az alapvető szervizelési feladatokat tudjuk elvégezni, de akár defektjavító készletet és bringás apróságokat is vehetünk, ha esetleg otthon maradtak volna. Kerékpárosbarát vidék A Balaton térsége remekül el van látva főúttól elválasztott kerékpárutakkal, bár azok vonalvezetése nem mindig logikus. De legalább vannak. A parkolóból rögtön bringaúton indulhatunk a Tihanyi-félsziget felé. Az út elején nem árt figyelni, és a tempót is mérsékelni, mert – érthetetlen módon – nagyon szűk S kanyarokkal tűzdelték meg. Többször előfordult, hogy az út közepén találkoztunk össze más kerékpárosokkal, vagy éppen egymás mellett tekertek ketten. Nem sokkal Balatonfüred után lehetőségünk lenne egy kis kitérőre a Tihanyi-félszigetre, de javaslom, hogy inkább visszafelé engedjünk a csábításnak, mert elég nagy szintkülönbséget kell megtenni, hazafelé pedig könnyebben el tudjuk majd dönteni (főleg akkor, ha nagyobb csoporttal vagyunk), hogy van-e még elegendő energiánk egy újabb hegy megmászására. Kis települések – nagy élmények   Vászoly, Árpád-kori templom Egészen Örvényes központjáig követjük a parttól messze haladó, de a Balatonra kilátással bíró kerékpárutat, majd megkezdjük az első komoly mászásunkat Vászoly irányába. 5 km-en 160 m szintet tekerünk felfelé, ami igénybe vehet mindössze 15 percet, illetve akár egy órát is, erőnléttől függően. Az alig 250 lakosú Vászolyra beérve érdemes megállnunk a látványos vízi színpad vagy épp az Árpád-kori templom romjai miatt. A tóra épített színpad körül rengeteg pad és fedett esőbeálló is található, így ha ránk köszönt egy nyári zápor, akkor sincsen probléma. Itt érdemes feltöltődni és kipihenni magunkat, mert a nap legkeményebb emelkedője következik Dörgicse felé. Két kilométeren keresztül 10%-os meredekséget kell leküzdeni, ellenben jó hír, hogy innentől vadonatúj, tükörsima aszfalton tehetjük ezt meg! Miután túl vagyunk az izzasztó mászáson, komoly lejtmenettel érkezünk meg a településre. Nem árt figyelni, illetve a tempót mérsékelni a kanyarokban, mert az út széléről nagyon sok murva kerül az útra. Dörgicse történelme igen gazdag, és ma is számtalan nevezetességet találhatunk itt. Mi a 13. században épített romtemplomot látogattuk meg, amelynek olyan kiváló az akusztikája, hogy koncerteket is tartanak a megmaradt falak között. A mezőn padok szolgálják a megfáradt kerékpárosok pihenését. A nehezén túl   Balatonakaliig fantasztikus száguldás veszi kezdetét, csodálatos panorámával a Balatonra Utunk legfárasztóbb részén már túl vagyunk, és egészen Balatonakaliig fantasztikus száguldás veszi kezdetét, csodálatos panorámával a Balatonra. Szerencsére a motorosok eleddig nem fedezték fel ezt az útszakaszt, így még a nyári strandszezonban is nagyon gyér a forgalom. A községbe beérve rácsatlakozunk a kerékpárútra, és balra fordulva Balatonfüred felé vesszük az irányt. 12 km múlva megpillantjuk a tihanyi apátságot a hegy tetején. Ha még van energiánk, akkor tekerjünk fel a gyönyörű óvárosba, amely a régészek szerint már az ókor óta lakott település volt. Mit érdemes „odafönt” megnézni? Az egykori vár területén áll az apátság, amely a legfőbb turistalátványosság. Nekünk a panoráma sokkal jobban tetszett, mert a fél Balatont belátni innen, tiszta időben pedig a túlpartot is megvizsgálhatjuk. A templom melletti kriptát is meg lehet tekinteni, de a bringákat nem árt jól lelakatolni, mert ugyan rengeteg itt a turista, nyugodtak mégsem lehetünk. A sétálóutcában kiváló éttermek találhatók, de a népművészetre nyitottak több örömöt fognak lelni a tájházakban és a festett kerámiakancsók között. Ne felejtkezzünk el a Balaton-felvidéken termesztett levendula felhasználásával készített sütik, szappanok vagy éppen szekrényillatosítók beszerzéséről sem, noha ennek valószínűleg a hölgy útitársak örülnek majd a legjobban.   Kilátás Balatonfüredre Tihanytól már nincsen sok hátra Balatonfüredig, a lejtő végén csak jobbra kell fordulni, és a már ismerős úton visszatérni a kiindulási pontunkra. Titkos tippként a megfáradt bringásoknak a vasútállomáson található Peron pizzériát tudnánk ajánlani, amely áraiban szerencsére nem a Tagore-sétány vendéglátóhelyeit idézi, ellenben a belső berendezés hangulatos vasúti kocsikéra emlékeztet, így gyerekekkel is jó élmény lehet az elégetett kalóriák itt történő pótlása.
Túrainfók
Útvonal:Balatonfüred–Balatonudvari–Vászoly–Dörgicse–Balatonakali–Tihany–Balatonfüred Táv:kb. 40-50 km, a tihanyi kitérőtől függően Szintemelkedés:kb. 450 m, a kitérőktől függően Nehézsége:közepes (gyermekszállítással nehéz) Terep:100% aszfaltburkolatú utakon Ajánlott évszak:bármikor, de nyáron nagyobb forgalom várható Térkép:Balaton (Cartographia) Megközelítés Balatonfüredet vonattal és autóval egyaránt könnyen meg lehet közelíteni, bár ez utóbbi a nyári csúcsforgalomban órákat is igénybe vehet az M7-esen. Alternatívaként jó választás Veszprém irányából érkezni, mert így 1km-rel a település előtt csatlakozunk rá a parti útra.
Figyeljünk egymásra
A Balaton körüli kerékpárutat rengeteg kerékpáros használja, főleg a nyári időszakban. A tétován nézelődőktől a gyors, elektromos kerékpárokkal közlekedő külföldi turistákon át a komplett iskolai osztályokig „bármivel” szembetalálkozhatunk. Éppen ezért a nem belátható részeken, kanyarokban mérsékeljük a sebességünket 20 km/h alá! Ha utolértünk valakit, akkor hangosan jelezzük, hogy „jövök balról”, így számíthat arra, hogy ki fogjuk kerülni. Az út nyomvonala néhol kerülőket is tartalmaz, mégse rövidítsünk a főúton, mert főszezonban óriási a forgalom, ami veszélyessé teszi a közlekedést! Szöveg és fotó: Szalay Árpád
A cikk megjelent a Turista Magazin 2014. júliusi számában.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.