Amikor otthonunkat saját ízlésünkhöz, életünkhöz berendezzük, hangulatot is teremtünk magunk köré. A galériás lakások esetében ehhez a hangulathoz társul még egy különleges, elbújós élmény is.
A galériát nem csak azért szeretjük, mert segítségével a teret praktikusabban, hatékonyabban tudjuk kihasználni, hanem azért is, mert egyszerre két kuckót is kapunk: egyet alul, egyet pedig fent a galérián. Nagy belmagasságú lakásokban a lakók gyakran élnek azzal a lehetőséggel, hogy megfelezik a teret, mert ettől otthonosabbá, barátságosabbá válhat lakásuk.
Ahol a felezés után a felső szint is megfelelő magasságú, ott akár egy (vagy több) új helyiség is kialakítható. A leggyakoribb, hogy hálószobát vagy dolgozószobát álmodnak az új, fölső szintre. Ennek egyik oka az, hogy így biztosítva van a magánszféra (ide nem látnak fel a vendégek), a másik oka pedig a kuckós érzés. Amikor pihenünk, vagy dolgozunk, akkor szükségünk van arra a nyugalomra, biztonságra, amit egy kellemesen kialakított emeleti zug adhat. Érdekes, hogy ugyanazt a tevékenységet egészen más érzés fent végezni, mint lent kialakított párjában.
Amikor a galéria ötlete felmerül, érdemes a méretét a lehető legnagyobbra tervezni, mert előfordulhat, hogy a „csak egy matracnak kell hely” után, a rendszeres használattal később egyre több tárgy, kiegészítő, kisbútor vándorol fel. A lépcsőzésnek is megvan a maga hangulata, ha nem kell folyton le-föl futkosni a szükséges tárgyakért. Legyen kényelmes, esztétikus az emeleti tér is, akkor igazi élmény lesz ott tartózkodni!
Egy átlagos belmagasságnál sem kell lemondanunk a galériáról. Alváshoz elég egy alacsonyabb, de széles felső szint, alá pedig tervezzünk olvasósarkot, vagy munkaállomást. A fa természetes szépsége, illata olyan atmoszférát teremt, ahová jó lesz bebújni – akkor is, ha munka miatt tesszük ezt.
A gyerekszobába épített galériának sok előnyét tapasztalhatja meg szülő is, és gyermek is. Nekünk, szülőknek játékosan kell megtanítani, miért fontos, hogy a lépcsőt és emeletet kellő óvatossággal, figyelemmel használják a kicsik. Ők pedig ügyesednek, fejlődnek, és közben jókat játszanak: a galéria egyszer várbástya lesz, máskor kalózhajó, vagy éppen emeletes ház, ahová feljut a bátor tűzoltó. Mivel a gyermekek kisebbek, az ő szobájukban igény szerint lehet kiválasztani a tökéletes tanuló-, játszó-, tároló-, vagy alvóhelyet akár alul, akár felül.
A galéria formája, a fa színe, a korlát és lépcsőfeljáró kialakítása mindig illeszkedjen a helyiség stílusához, akkor nem fog „külön életet élni”. Legyen egyszerű, és jól átgondolt, kerüljük a felesleges díszítőelemeket, kiugrókat, viszont gondoskodjunk a megfelelő fényforrásról! Fontos az is, hogy biztonságos, szellős, és könnyen tisztán tartható legyen, akkor fogjuk tudni jókedvvel használni.
Szeretjük a tágas, nagy teret, a szabadság érzését, de néha azért jó elbújni a világ elől kedvenc könyvünkkel saját kis kuckónkba. Mondjuk, egy galéria emeletére, ahol csak a csend, és kedves tárgyaink vesznek bennünket körül.
Laky J. Eszter
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.