Nem az egyszerűség a lényege a házi ketchup készítésének, hanem az, hogy sokkal finomabb, mint a bolti és nincs benne semmilyen adalékanyag, vagy tartósítószer.
Hozzávalók
Elkészítése
A paradicsomot jól megmostam és feldaraboltam. A hagymákat apróra vágtam és olajon megdinszteltem, erre jött rá az apróra vágott fokhagyma, amit szintén egy kicsit sütöttem az olajban. Ezután ráborítottam az összes paradicsomot egy nagy lábasba.
Következtek a fűszerek: fahéj, bors, só, szegfűszeg, majd az almaecet, cukrok, mustár. Főztem közel 1 órán keresztül, folyamatosan kevergetve. Már ekkor isteni ketchup illata volt, csak úgy terjengett az egész lakásban.
Miután letelt az egy óra, az egész paradicsomos főzetet paradicsompasszírozón átnyomtam, majd még botmixerrel összeturmixoltam. Következett egy hosszabb, 3 órás főzés, amíg el kezdett besűrűsödni az egész. Ez nagyban függ attól is, hogy a paradicsom mennyire leveses. A főzési idő alatt sokszor átkevertem és többször kóstoltam, milyen az íze. Így került még bele cukor, só és almaecet is. De ez már egyéni ízlés dolga.
Mikor elég sűrűnek éreztem, a szószt forró üvegekbe töltöttem és száraz dunsztba helyeztem őket. Másnap egy üveggel óvatosan kivettem a dunsztból, hogy megkóstoljuk. Nagyon finom lett, így megérte elkészítéséhez a hosszú időt eltölteni.
szekimama.blogspot.hu/ sokszinuvidek.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.