Európa útjain 2014-ben 25 700-an vesztették életüket. Az új segélyhívó a becslések szerint akár tíz százalékkal is csökkentheti a halálos áldozatok számát.
„A rendszer kiépítésével javulni fog az utak biztonsága és csökken a halálos balesetek száma, ami a Parlament egyik kiemelten fontos célja. Az e-segélyhívó ingyenes lesz a felhasználók számára, függetlenül attól, hogy milyen autót vezetnek"- mondta a témáért felelős cseh szocialista képviselő, Olga Sehnalová.
A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti a mentőket. A mentők az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek. A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát és csökkentheti a közlekedési dugókból következő költségeket.
A képviselők megerősítették a jogszabálynak azokat a részeit, amelyek megelőzik, hogy az e-segélyhívóval felszerelt járművek baleset előtti mozgása visszakövethető legyen. Az új szabályok szerint az automatikus adattovábbítás során csak a legszükségesebb információkat küldi el a rendszer, például a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve az utasok számát. A szabályok értelmében a sürgősségi segélyszolgáltatók vagy partnereik által összegyűjtött adatok az érintett kifejezett előzetes jóváhagyása nélkül nem adhatók tovább harmadik félnek. A gyártóknak az összegyűjtött adatok teljes törölhetőségét is lehetővé kell tenniük.
Az személygépkocsik és kisteherautók új modelljeiben 2018. március 31-től kötelező a fedélzeti e-segélyhívó. A képviselők elérték, hogy az Európai Bizottság három évvel a rendszer elindulását követően felmérje, hogy más járművekben - például városi és távolsági buszokban, kamionokban - is kötelezővé tegye-e a technológiát. Ezek az új szabályok a járművek gyártóira rónak feladatot. A tagállamoknak egy 2014 végén hatályba lépett jogszabály értelmében 2017. október elsejéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.