Ha kisfiút szeretnél, ne stresszelj!

stressz
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 14. 21:00
Kutatások szerint a terhesség alatti stressz amellett, hogy csökkenti a fiúgyermek születésének esélyét, még a koraszülés kockázatát is növeli.

Kutatások szerint a terhesség alatti stressz amellett, hogy csökkenti a fiúgyermek születésének esélyét, még a koraszülés kockázatát is növeli.

A kutatás alapját egy olyan vizsgálat képezte, mely során a szakemberek arra keresték a választ, mekkora stresszel járt a chilei földrengés az akkor éppen várandós kismamák számára. A kutatók a 2004 és 2006 között született chilei gyerek adatait nézték végig, akikről az is pontosan megállapítható volt, hogy az édesanyjuk a terhessége során milyen közel tartózkodott a 7,9-es erősségű rengés epicentrumához.

A Human Reproduction című lapban megjelent tanulmány szerzői arra a megfigyelésre jutottak, hogy azokban az esetekben, amikor az anya a földrengéskor terhessége harmadik hónapjában járt, csökkent a születendő fiúgyermekek aránya.

Míg általában több fiú születik, mint lány - nagyjából 51:49 arányban -, addig a tanulmány során ez az arány 45:55-re változott. Dr. Karine Kleinhaus, a New York Egyetem adjunktusa szerint ez a vizsgálat alátámasztja azt a korábbi megfigyelést, miszerint mivel a fiú magzatok nagyobbra nőnek, mint a lányok, több tápanyagra van szükségük az édesanyjuk hasában, aminek következtében az anyát ért stressz következtében gyakrabban vetélnek el, mint a lányok.

kisfiú

A tanulmányból az is kiderült, hogy azoknak a nőknek, akik terhességük második hónapja során élték át a földrengést, átlagosan 1,3 nappal, akik pedig a harmadik hónap során, azoknak már átlagosan két nappal rövidült meg a terhességük időtartama. Emellett százból több mint kilenc nő, aki a földrengéskor a harmadik hónapban volt, koraszülött gyermeket hozott világra, ami 3,4 százalékos növekedést jelentett a megszokott arányhoz képest. A hatás főleg az újszülött lányokon volt érzékelhető, akiknél 4 százalékkal nőtt a koraszülés aránya, ha az anya a második hónapban volt a földrengéskor, és 3,8 százalékkal, ha a harmadikban. A kutatás eredményei alapján a koraszülött fiúk arányának növekedése nem volt kimutatható a földrengés kapcsán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.