A magyar emberek mindig is híresek voltak kitartásukról, azonban ha mégis ágynak dőlnek, akkor a legkülönfélébb elfoglaltságokkal próbálják elterelni figyelmüket. Egy nemrég készült kutatás kiderítette, hogy mivel tölti napját egy náthás beteg a négy fal között.
A tavasz beköszöntével végre véget ér az influenzaszezon és ismét kiszabadulhatunk a szabadba. A hosszú téli hónapok betegségei sokáig kárhoztattak minket szobafogságra, de szerencsére mi náthásan is feltaláljuk magunkat. A Wick Pharma GmbH 2014 júniusában negyedik alkalommal végzett átfogó kutatást, ami rávilágított arra, hogy nemzetünk hogyan teszi kényelmesebbé az otthon töltött gyógyulást.
Nem meglepő, hogy első helyen a nagymama levese végzett 87 százalékkal, majd szorosan a második helyen az alvás van 74 százalékkal, azonban itt még nem áll meg egy náthás beteg élete. Fontos számunkra, hogy legyen valami, ami eltereli figyelmünket a tünetekről, ezért a finom ételek mellett nagyon jól esik az ágyból filmezni (40%) vagy csak élvezni családunk gondoskodását (38%). A tünetek enyhítéséről sem feledkezünk meg, ezért gyakran használunk különböző mentolos illóolajokat, illatosítókat, amik könnyebb légzést és kellemes közérzetet biztosítanak. A kutatás érdekes különbségekre mutat rá a tesztben résztvevő országok között, és kiderült, hogy igényeink nemzetenként változnak. Amíg a magyarok szórakoztatásra vágynak, addig a német betegek többsége csak a csendet és magányt szeretné élvezni. Az indonéz válaszadók viszont a keleti módszereket részesítik előnyben és szívesen enyhítenek tüneteiken egy relaxáló masszázzsal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.