A kávé ma már sajnos nem annyira fekete, mint ahogy azt elvárhatnánk: okok és indokok következnek.
Őshazája Etiópia, ahol egy pásztor felfigyelt állatai álmatlanságára, és nem nyugodott addig, míg ki nem derítette az okát. Innentől kezdve akávécserje elindult világjáró útjára, hogy kitörölhetetlenül beleivódjon az afrikai és az európai kultúrába.
A GEPA (a Harmadik Világért Kapcsolatfejlesztő Alapítvány) a Fair Trade mozgalommal igyekszik betömni a fejlett és fejlődő országok közötti szakadékokat, úgy hogy a kávé ízét élvezni akaró nyugatiak, és a megélhetésükért küzdő volt gyarmati népek is jól járjanak. Főként kis és közép termelőkkel dolgozik, akik vállalni tudják az ökológiai termesztés szabályainak betartását.
Cserébe fix, a világpiaci ártól független átvételi díjat, és garantált átvételt írnak a szerződésbe. A haszonból pedig munkásait, és azok korszerű felszerelését, járadékait is tisztességesen meg tudja fizetni. A köztes kereskedelmet kiiktatja, így a felesleges közvetítők hasznát már nem kell kifizetnünk. Bár jelenleg még az ilyen termék jóval drágább, de a technikai fejlődés és az egyre növekvő érdeklődés lassan de biztosan csökkenti az árakat.
Hogyan lehet bio, illetve korrekt egy gyarmati áru?
A különbség a multinacionális cégek és az ökogazdaságok módszerei között, hogy utóbbi figyelembe veszi mind a fogyasztó, mind a termelésben résztvevők jólétét. A gyarmatosító hatalmak, óriási területeket szakítottak ki az őserdőkből, hogy aztán luxus cikkek alapanyagait termeljék exportra pl.: kávécserjét, kakaóbabot. A változások tönkre tették a gyarmatosított népek gazdaságát és erősen függővé tette a megszállóktól.
A szegénység hatalmas népesség robbanáshoz vezetett napjainkra, a szabadon maradt területek viszont nem termelhetnek elég élelmiszert. A monokultúrák tönkre teszik a mikroklímát, vegyszerekkel védik a kártevőktől, melyek maradéka eljut a munkások és a mi szervezetünkbe is, a termő talaj pusztul, amelyet műtrágyával próbálnak életben tartani és ha végkép kimerült a föld, egyszerűen csak tovább áll a gazdaság. Ezért akik megtehetik elhagyják az országot, és tömegeikkel Európába vagy Amerikába vándorolnak.
Az ökológiai termesztésből származó kávékat vegyes kultúrában ültetik, így a föld termékeny marad és természetbarát módszerekkel védik. Így nem veszélyeztetik az ott élő állatokat, növényeket és legfőképpen a dolgozók sem lélegzik be, nem kerül szervezetükbe. Az ottani körülményekhez képest jó fizetésből, a munkás ellátja családját és taníttathatja gyerekeit, mert nem szorulnak a gyermekmunkára.
Ha mi is megtanulunk etikusan fogyasztani nem az életkörülmény lesz a legnagyobb különbség Ázsia és Európa között. Újra feltűnnek a hagyományok védelmezői és egy-egy ázsiai vagy afrikai látogatáskor felfedezhetjük az eredeti, gazdag tradíciókat, a létminimum peremén tengődő bádogkunyhós őslakosok helyett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.