Hétköznap délutánonként igaz történetekkel, hétköznapi betegségekkel, testünk működésének érthető formában történő ismertetésével jelentkezik a Dr. Tóth című talkshow. Az orvos-műsorvezető Dr. Tóth Tamás lesz.
Az amerikaiThe Dr. Oz Show magyar változataa legszélesebb spektrumon igyekszik majd tanácsokat adni november 17-től. A nézők megtudhatják, hogyan ismerhetik fel, előzhetik meg azegyes betegségeket, illetve hallhatnak igaz történeteket olyanoktól, akik érintettek, vagy megküzdöttek már valamilyen súlyos egészségügyi problémával.
„Az egészségügyi talkshowbanmindenki választ kaphat az őt érdeklő és érintő kérdésekre. Ráadásul mindezt közérthető módon magyarázom el szakértők segítségével és a közönség bevonásával, sokszor látványos illusztrációkat használva” – mondja Dr. Tóth Tamás. – „Fontos azegészségünkről tabuk nélkül beszélni, éppen ezért sokféle témát érintünk majd. Biztatni is fogom a nézőket arra, hogyforduljanak orvoshoz, hiszen a felismerés, a gyógyulás mellett a megelőzés és a szűrések is rendkívül fontosak."
Fotó: Kovács Tamás
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.