Tudtad? Már létezik mesterséges falevél!

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 26. 11:30
Julian Melchiorri, a Royal College of Art brit diákja most lehet, hogy talált egy megoldást az űrhajósok számára. Létrehozta az első ember alkotta, biológiailag funkcionális levelet, ami szén-dioxidot, vizet és fényt vesz fel és oxigént bocsát ki.

Nem csak a rohamos erdőpusztítás tüneteire de az űrkutatásban örökös problémára az oxigénhiányra is gyógyír lehet az első mesterségesen előállított falavél, amit egy nagy-britanniai főiskolai hallgatónak köszönhet az emberiség.

Julian Melchiorri, a Royal College of Art brit diákja most lehet, hogy talált egy megoldást az űrhajósok számára. Létrehozta az első ember alkotta, biológiailag funkcionális levelet, ami szén-dioxidot, vizet és fényt vesz fel és oxigént bocsát ki.

A mesterséges levél, természetes selyem fehérjéből készült, ami növényi sejtekből kivont kloroplasztiszokkal beágyazott. A kloroplasztiszok a növényi sejtekben végzett fotószintézisért felelős sejtszervecskék.

faleveltalalmany

Ez a selyem levél egy könnyű, alacsony fogyasztású oxigéngyár, ami hosszabb űrutazások során is hasznos lehet. Az igazi növényekhez hasonlóan ez a levél is fényt és egy kis vizet igényel, ahhoz hogy működni tudjon.

Melchiorri szerint a levél a Földön is jó célt szolgálna. A nagyobb méretekben gyártott leveleket épületek homlokzatán lehetne hasznosítani vagy tapétaként, ami kívűl és belül is friss levegőt biztosítana.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.