Az idei tanévtől megnövekszik annak jelentősége, hogy a diák az előírt gyakorlati óraszámot a képző intézménnyel szerződéses viszonyban álló gyakorlati helyen teljesítse. Olyan iskolát érdemes választani, mely erre felkészülve, duális képzésekkel várja a diákokat.
szakképzési szabályozás„Az idei tanévtől megnövekszik annak jelentősége, hogy a diák az előírt gyakorlati óraszámot és ismeretek elsajátítását, tanulószerződése alapján, a képző intézménnyel szerződéses viszonyban álló gyakorlati helyen teljesítse. A hatályos OKJ szakmáinak döntő többségében a képzési idő olyan arányú a gyakorlati idő, hogy az megköveteli a diák tanulószerződéses foglalkoztatását a gyakorlati helyen, még ha ez a formula nyilván nem is egyezik teljes mértékben a hagyományos munkajogi kategóriákkal. A hangsúly azon van, hogy a tanulóknak nem szükséges feltétlenül magunknak megtalálniuk gyakorlati helyüket, hanem a képző intézménynél „készen kapják” azokat. Érdemes olyan iskolát választani OKJ-s szakma szerzésére, mely erre felkészülve várja diákjait, ahogy az általunk fenntartott intézmények is" - mondta Virág Gergő, a budapesti székhelyű Klebelsberg Kuno Szakközépiskolát fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.