Augusztus elejére fejezik be a telepítési munkákat, majd a próbaüzem után év végén, jövő év elején kezdik meg a gyártást a Nógrád megyei városban, ahol 24 embernek adnak munkát.
Kokas Ferencismertette: a kétmilliárd forintos fejlesztést egymilliárd forinttal támogatta azÚj Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Programja (GOP)Kiemelte, hogy a hulladékbólkörnyezetbarátmódon állítanak elő piacképes termékeket egy szabadalommal védett, több évtized alatt fejlesztett kínai technológiával,ezt az alacsony hőmérsékletű, zárt rendszerű hőbontási technológiát először alkalmazzákEurópában. A 12 ezer négyzetméteres területű üzemcsarnokban évi 6-10 ezer tonna gumiabroncs hulladékot tudnak majd feldolgozni, a végtermék az ipar számára hasznosítható pirolízis olaj, pirolízis korom, és a gumiabroncsokban található acélszál lesz.
Kokas Ferenchozzátette: azEurópai Unióbanis kihívást jelent a járműabroncsok elhelyezése, ez a technológia megoldást jelent arra, hogy a hulladék ne a földbe kerüljön évtizedekre, évszázadokra. A pirolitikus eljárásban 420-440 fokon nyerik ki a gumiból a hasznos részeket. Az igazgató kifejtette: olyan mennyiségű gumihulladék keletkezik márMagyarországonis,hogy négy-öt ilyen üzemet el tudnának vele látni,de a piaci értékesítés sem lesz probléma. A pirolízis olajat hajómotorokban,elektromosáramot előállító nagy dízelgenerátokban használják fel, illetve finomítási eljárással üzemanyagminőségűvé alakítható. Az acélhulladék fémipari alapanyag lesz, a pirolízis korom a fekete műanyag termékek – mint a szemüvegkeret vagy számítógépdoboz – festékanyaga 2-5 százalékos mértékben.
A rendezvényenBecsó Zsolt (Fidesz), a Nógrádmegyei önkormányzat elnöke úgy fogalmazott, hogy az utóbbi négy év sok tekintetben mérföldkő volt a megye szempontjából,településrekonstrukciós fejlesztésekkel, munkahelyteremtő beruházásokkal sikerültgyorsítani a felzárkózási folyamatot, a Bátonyterenyei Ipari Parkot pedig példaként állította a nógrádi települések elé.Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenyepolgármestere ismertette, hogy az ipari park óriási fejlődést hozott a város életébe, és korrekt együttműködést kínált a mindenkori városvezetés nevében a betelepülő cégeknek.
Gyerkes-Molnár Petra, a Bátonyterenyei Ipari Park Kft.ügyvezetője arról számolt be, hogy a 11,5 hektáros területen a KGF Hungary Kft.-é lesz a negyedik üzem. Már működik az ipari parkban azFR3-Technológia Acélszerkezetgyártó Kft.és a medencefedéssel foglalkozóALUKOV, a Sinia Bútorgyártó Kft.csarnokát pedig augusztusban adják át. Az ipari parkban most 50 ember dolgozik, a következő fél-egy évben 150-200-ra nőhet a dolgozók létszáma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.