Hogyan tanítsuk meg gyermekünket a szelektív gyűjtésre?

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 29. 08:00
Üveg, papír, műanyag – nem mindegy, hova dobja a gyerek!

Napjainkban egyre fontosabb a szelektív gyűjtés. Ahhoz viszont, hogy környezetkímélőbb életmódot éljünk, a jövő generációjánál is le kell fektetni az alapokat. Hogyan tanítsuk meg rá gyermekeinket?

Üveg, papír, műanyag – nem mindegy, hova dobja a gyerek!

A környezetvédelem, a hulladék szelektív gyűjtése napjainkban egyre lényegesebbé válik. Természetesen nemcsak mi, felnőttek tehetünk érte – ma még főleg a mi dolgunk, ám gondolni kell arra is, hogy a jövő generációjának még nagyobb szüksége lesz erre a tudásra. A szülők felelőssége, hogy a szelektív gyűjtést a gyermekek is megtanulják.

De hogyan?Eleinte a lurkó talán nem fogja érteni, miért kell külön helyre rakni a műanyag palackot, a kartonpapírt, a lejárt újságot vagy a boros üveget. A helyes magyarázat mindenképpen szükséges, hiszen ha választ kapnak kérdéseikre, sokkal elfogadóbbak és szófogadóbbak a gyerekek.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogyan is lássunk hozzá a szelektív gyűjtés megtanításához, olvassuk el az alábbi néhány tippet!

1. Szerezzünk egy gyerekkönyvet

Manapság mindenféle témában találhatunk gyerekeknek szóló kötetet, így a szelektív hulladékgyűjtésről is egész biztosan beszerezhetünk egyet. A színes, mesés oldalak érthetően a gyermek tudtára adják a lényeget az újrahasznosításról, miközben elszórakoztatnak. A könyvolvasás kezdetnek tökéletes, hogy meginduljon a beszélgetés a témáról: miért fontos ez, mit lehet szelektálni és hogyan.

2. Vonjuk be a gyermeket a szelektív gyűjtésbe

Mi sem egyszerűbb,mint hogy segítségül hívja a csemetét is, amikor a hulladékot szelektálja. Legjobb, ha tartunk otthon olyan szemeteskukát, aminek négy rekesze van, így könnyedén külön lehet válogatni az üveget, papírt, fémet, műanyagot. Ragasszunk színes matricát mindegyik részre, egy-egy ábrával jelölve, mi kerülhet bele.

Vonjuk be a gyermeket az eldobandó dolgok megtisztogatásába és kiválogatásába is, mielőtt eldobjuk azokat. Legyünk azért óvatosak, nehogy megvágja magát az üveggel vagy az alumínium konzerv szélével!

Jutalom-alapon is működhet a szelektálás – tűzzünk ki egy célt a lurkó elé, hány darab újrahasznosítható dolgot gyűjtsön össze egy héten és ajánlunk fel ennek fejében valami kis jutalmat. Készíthetünk a szoba falára egy beszédes „műalkotást” is: egy fát kartonpapírból, melyre minden héten újabb zöld levél kerül, annak eredményeképpen, hogy a csemete újabb adag újrahasznosítható dolgot szedett össze.

Idősebb gyermek eseténazt a trükköt is alkalmazhatja, hogy megmutatja a lurkónak az újrahasznosítás kézzelfogható eredményeit – például komposztálás után a kerti felhasználást. Legyen a cél a szemét mennyiségének csökkentése is!

3. Mutassuk meg, mit lehet szelektálni

Adjuk a gyermek tudtára pontosan, hogy mit lehet újrahasznosítani és mit nem, melyek azok a dolgok, amiket pedig egy későbbi időpontban lehet hasznosítani – például elemeket, elektronikai cikket. Tanulja meg a csemete figyelni az újrahasznosítás jelét a termékeken, otthon és az áruházakban egyaránt. Legyen képes beazonosítani, mi az, ami újrahasznosított anyagokból készült.

hulladék

4. Menjünk el egy újrahasznosító telepre

A gyerekek szeretik nézni a folyamatokat, megtudni, mi hogyan készül. Ha van rá lehetőség, egy újrahasznosító központba is látogassunk el, hogy lássa, milyen típusú termékekethasznosítanakott újra és egyáltalán hogyan működik ez a folyamat.

5. Segítsen a gyermek is a hulladék elszállításában

Akár a közelünkben vannak aszelektív hulladékgyűjtő konténerek, akár kicsit messzebb, okos dolog, ha a gyermek is velünk megy kiüríteni a kukákat. Így nyugodtan megfigyelheti, mit hová kell dobni és hol található meg a konténer. Legközelebb őt is megbízhatjuk, hogy vigye el oda a szemetet.

6 .Kezdjünk el komposztálni

Persze, ezt nem mindenhol lehet megvalósítani, de ha van rá mód, kezdjük el gyűjteni a megmaradt étel-maradékot és kezdjük el „építeni” a komposzt-halmot. Ha nincs udvarunk, fontoljuk meg egy automatikus komposztáló kuka beszerzését.

7. Készítsünk saját készítésű alkotásokat újrahasznosított dolgokból

A csemete számára is kiváló mulatság saját kezűleg játékokat, barkács-remekeket készíteni papír, karton dobozok, üveg, alumínium dobozok és műanyag felhasználásával. Készítsünk mozaik-képet a falra, alakítsuk a műanyag palackot állattá vagy egyéb kreációvá. Ötletek bőven lehetnek! Talán mondani sem kell: a gyermekek játszva tanulnak a leginkább!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.