Akinek erősebb a szociális hálója, az egészségesebben él – jelentette kia Magyar egészségügy: jelen és jövő elnevezésű konferencián egy neves egészségügyi közgazdász, akinek megállapítását továbbgondolva talán elmondhatjuk: az az ország, amelynek erősebb a szociális hálója, annak lakói is egészségesebben élhetnek.
Az új egészségügyi államtitkár egyik első nyilvánosszereplését talán egy ilyen hálószövés első öltésének tekinthetjük. A sokszereplős hajósok, vagyis az egészségügyben és azért tevékenykedőknagy érdeklődéssel várták a kapitányelső fellépését.
Zombor Gábor, az egészségügyért felelős új államtitkár nem fukarkodott a biztató mondatokkal, bár nem sok konkrétumot tudhattunk meg tőle, jelentős változások szükségességét vetítette előre.
Igaz, mindjárt a türelmet is kérte hozzá.A legfontosabb célok között az egészségben eltöltött évek számának növelésétnevezte meg.Rokonszenvvel fogadták a jelenlevők a nyitottság meghirdetését, az egészségügy első embere várja a jobbítójavaslatokat, elgondolásokat.
Csupánszél, azaz ahajós példánál maradva az energia, vagyis kellő finanszírozás kell hozzá, és mehet előre a ladik, a csónak, a nagyhajó vagy csatahajó – kinek-kinek ítélőképessége és fantáziája szerint. Mert ez utóbbi nagyonszükségeltetik ahhoz,hogy el tudjuk képzelni a magyar egészségügy jövőjét.
Vajon hogyan tudja majd kivédenia következő években a tőlünksokszor független kiszámíthatatlan széljárásokat,az esetenkénti viharokat és persze a szélcsendet is, amelyek közül bármelyik bármikor előfordulhat?
A Napi Gazdaság és a Heim Pál alapítvány rendezvénye számvetés helyett az útmutatást igyekezett a tanácskozásmondanivalójának fókuszába állítani. Hogy milyenirányban halad majd a magyar egészségügy hajója, meddig és hogyan bírja még, aki maradt a hazai fedélzeten, ez bizony nem rajtuk múlik. Az időnként kiszámíthatatlanulhullámzó, néha csendes vízből kilábaláshoz, a haladáshoz jó szélreés jó kapitányra van szükség – no meg némi hatékony hajtóanyagra.
Szerző: G. Németh György
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.