Emellett a gyermekkorban viselt a szükségesnél rövidebb gyerekcipő a láb rendellenes fejlődéséhez vezethet, és ezzel összefüggésben Hallux Valgus (bunions) elváltozásokhoz. A gyermekláb évente 2-3 méretet nő átlagosan, ezért olyan babacipőre van szükség, ami puha és amiben 12-17 mm hely van még a lábujjak előtt.
Az iskolakezdő gyermek
A négy éves gyermek még mindig kissé lúdtalpasnak tűnhet, de a teljes talpú, gördülő járással ez visszafejlődik. A térd és a boka mozgása természetesen rugalmassá válik ami ugyan egyenletesebb mozgást eredményez mint korábban, de továbbra is nehéz marad számukra az irányváltoztatás. Ekkor már a gyerekek futnak és ugrálnak.
45 különálló csont kezd el együtt növekedni az elkövetkező 15 évben a gyermek életében. Ebben az időszakban olyan rugalmas cipőre van szükségük, ami a természetes mozgás fejlődését támogatja, de elég erős ahhoz, hogy megvédje lábukat az egyre aktívabb igénybevételtől.
Az iskolás gyermek
Az ötéves gyermek már könnyebben irányítja a sebességét és komplex mozgásokra képes. Azt a szokásukat hogy a talpuk belső élére helyezik a terhelést - ami a forgatóizom elfordulását jelenti - saját maguk korrigálják idővel. A sarok használata a gyaloglás folyamán egyre nyilvánvalóbb lesz számukra.
A másodlagos csontközpontok amik körülbelül négy éves korban alakultak ki most már biztonságban vannak, a lábfejen a "babaháj" mennyisége csökken, és a lábboltozat láthatóbb és funkcionálisabb lesz.
Ebben a korban a terhelést átviszik a láb külső élére, a lábfej elülső része már teljesen érinti a talajt, és lépés közben a lábujjaikat előrenyomják. A gyermek is aktívabb lesz az iskolában, ami gyakoribb lábizzadást okozhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.