Nem szeret és nem is tud a klasszikus értelemben udvarolni. Mivel tizennyolc éves korától színpadon áll, a lányok voltak azok, akik megtalálták őt, így nem is szokott hozzá az udvarláshoz.
Társra szüksége van, a hétköznapokon szereti boldoggá tenni párját. Eddig négy komoly kapcsolata volt, mind a négy egy kicsit előrevitte. Szerinte a hűség nem egy tulajdonság, hanem döntés. Nem bánt meg semmit, minden úgy volt jó, ahogyan történt.
„Az életvitelem, egyáltalán ami a hírnévvel, a színpaddal, az utazásokkal, az éjszakázásokkal jár, az nagyon sok lánynak szimpatikus. És nyilván a barátnőimnek is szimpatikus volt az első perctől. Amikor viszont már szorosabbra fűződik a viszony, és már tulajdonképpen feleségként él mellettem, akkor meg már pontosan ez a dolog nem szimpatikus.”
De az élete a színpad, és ezt senki kedvéért nem adná fel. Egyre többet foglalkozik a házasság és a család gondolatával. Álmaiban nagy lagzi szerepel, nagyon jó zenekarral, később egy Budapest melletti családi ház, amiben a kisfia és kislánya szerető apukája lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.