Szervezésükben az egészségnevelés, a szűrések, a széles körű betegtájékoztatás keretében országos rendezvényeket szerveznek. Közülük is kiemelkedik a Nemzeti Rákellenes nap, amelyre 2014-ben április 10-én kerül sor az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkárságának a védnökségével.
A rendezvény témáiról a szervezet elnöke, prof.dr. Simon Tamás tájékoztatta a napidoktor.hu olvasóit: A mellrák genetikai vonatkozásait a tudósokon kívül a közvélemény is széltében-hosszában tárgyalta Angelina Joli proventív mellműtétje kapcsán. Az MTA tagja, prof. dr. Oláh Edit, aki a kérdés legjobb hazai ismerője ad rövid és megfontolandó ismereteket és tanácsokat a kérdéssel kapcsolatban.
A rákbetegekgyógyításának a műtétek mellett jelentős fegyverei a kemoterápia és radioterápia.
Ezeknek a beavatkozásoknak közismert előnyeik mellett számos kellemetlen mellékhatásai lehetnek. A rákgyógyítás egyik kiemelt területe e mellékhatások tüneteinek enyhítése, ami nem megy a betegek aktív részvétele nélkül. Ezekről a kérdésekről ad ismertetést dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika Onkológiai osztályának vezetője.
Igen fontos visszajelzés, hogy a rákbetegek hogyan értékelik orvosi ellátásukat. Kapnak-e megfelelő információkat, nem érzik-e, hogy az egészségügyben betegségükkel inkább foglalkoznak, mint ővelük? Erről végzett a Magyar Rákellenes Liga kérése a Szinapszis Kft. E közvélemény-kutatás első eredményeiről számol be Kiss Katalin vezető kutató és értékeli a Rákellenes Liga vezetője.
Áprilisban indul az újjászervezettmellrákszűrőprogram, melynek célkitűzéseiről és módszereiről Bilics Edit, az Országos Egészségfejlesztési Intézet életmód és szűrés munkacsoportjának a vezetője szól a résztvevőkhöz.
Minden évben februárban meghirdetünk a Magyar Rákellenes Liga alapszervezetei számára egy aktivitási versenyt, melynek eredményét ezen a konferencián ismertetjük. Az idei akció hívómondata: "Kár lenne, ha rák lenne". Ez volt a címe annak a - középiskolák részére országosan meghirdetett - internetes vetélkedőnek is, amelynek eredményhirdetésére sor kerül.
A konferencián adják át "Az év onkológusa - az én orvosom" pályázat díját, melyet a betegek javaslata alapján dr. Rubovszky Gábor, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa nyerte el, aki átveszi a Dollinger-emlékérmet.
A 2013. évben Az év onkológus díjjal kitüntetett Dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem ÁOK Radiológiai és Onkoterápiás Klinika osztályvezető főorvosa, egyetemi docens a napidoktor.hu-nak a következőket mondta: „A gyógyítás fontos eleme a flexibilitás. Azok a gyógyszerek, melyek korábban a standard részei voltak, ma már nincsenek rajta a kezelési palettán, de van, hogy régi szerek kerülnek vissza, akár más indikációban. A szemlélet is sokat változott, és ezt el kell sajátítani ahhoz, hogy szakmai sikereket lehessen elérni.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.