Hozzuk vissza az egyetemi sportot a köztudatba!

sport
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 07. 15:44
Az, hogy mennyire volt sikeres a tavalyi rendezvény mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az idén tizenegy diákcsapat vesz részt a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokságon, amelynek különlegessége, hogy a sportolók a megszokottól eltérő szabályok szerint játszanak, például kisebb labdával, kisebb pályán, a 7 méteren kívülről szerzett találat kettőt ér, a kiállított játékos pedig egyből visszajöhet.Nincsen továbbá kötött támadóidő, túlzott passzivitás esetén a játékvezető kézfeltartással jelzi a támadás végét, amikor egy lövésre még van lehetőség. A mérkőzéseket vezető olimpiai bajnokaink valamint a játékosok véleménye szerint az új szabályok alkalmazásával izgalmasabbak a meccsek, ugyanakkor a nézők is jobban értik, hogy mi is történik a vízben.

A tavalyi sikeres debütálás után az idén április első hétvégéjén tizenegy egyetem részvételével szombaton és vasárnap rendezik meg a II. Magyar Egyetemi- és Főiskolai Vízilabda-bajnokságot, amelynek a Kondorosi úti Nyéki Imre uszoda ad otthont.

Az, hogy mennyire volt sikeres a tavalyi rendezvény mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az idén tizenegy diákcsapat vesz részt a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokságon, amelynek különlegessége, hogy a sportolók a megszokottól eltérő szabályok szerint játszanak, például kisebb labdával, kisebb pályán, a 7 méteren kívülről szerzett találat kettőt ér, a kiállított játékos pedig egyből visszajöhet. Nincsen továbbá kötött támadóidő, túlzott passzivitás esetén a játékvezető kézfeltartással jelzi a támadás végét, amikor egy lövésre még van lehetőség. A mérkőzéseket vezető olimpiai bajnokaink valamint a játékosok véleménye szerint az új szabályok alkalmazásával izgalmasabbak a meccsek, ugyanakkor a nézők is jobban értik, hogy mi is történik a vízben.

Mind szombaton, mind vasárnap déli tizenkét órakor elrajtoló, összesen 200 diákot medencébe szólító mérkőzésdömping játékvezetőiként sportági hírességek sorát láthatja majd a közönség, köztük a férfiválogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, a háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek Tibort, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely Istvánt és Fodor Rajmundot, ugyanakkor fújja a sípot az egy-egy olimpián győztes Csapó Gábor, Faragó Tamás, Kenéz György, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsú is.

Az országos bajnokság egy színfoltjának ígérkezik a Kelet-Nyugat elnevezésű női viadal, amelyen felsőfokú tanulmányaikat végző pólós hölgyek szállnak medencébe Merész András, illetve Faragó Tamás irányításával. Merész Andrásnak, a női válogatott szövetségi kapitányának elmondása szerint a csapatokban helyet kap több olyan játékos is, akik 2013-ban a nemzeti együttes színeiben világbajnoki bronzérmet szereztek, így Menczinger Katával, Miskolczi Kittivel vagy a 2012-ben olimpiai negyedik és Eb-harmadik Csabai Dórával, Gangl Edinával valamint Kisteleki Hannával is találkozhatnak a szurkolók.

uszas2

A rendezvény célja kettős: egyrészt szeretnének, ha egy frissen érettségizett diáknak nem kellene választania addigi sportpályafutásának folytatása és a felsőoktatási tanulmányok megkezdése között, hanem az egyetemi/főiskolai vízilabdasportban is befuthatna sportolói karriert. Másrészt szeretnének felhívni a figyelmet arra, hogy nem lehet elég korán odafigyelni egészségünk megóvására - ennek egyik pillére a sportolás, másik pillére a folyamatos egészségügyi ellenőrzés, hiszen minden betegséget könnyebb megelőzni, mint kezelni.

Az idei bajnokságnak a fővédnökeként tisztelhetjük Szél Ágostont a Semmelweis Egyetem rektorát valamint dr. Kiss Ádámot, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnökét és nem utolsó sorban a minden idők egyik legjobb vízilabdázójaként számon tartott Faragó Tamást, aki világ- és Európa-bajnoki cím birtokosa.

A szervezőbizottság elnöki tisztét Merkely Béla nemzetközi hírű kardiológus professzor látja el, aki 18 éves koráig aktívan vízilabdázott, majd a tanulás miatt abbahagyta. Úgy véli hiba volt, hiszen középiskola után mindenképpen az egyetemen is folytatni kell a sportolást, hiszen ezzel nem csak a kedvenc sportjuknak hódolhatnak, hanem egészséges életéveket nyerhetnek. Ennek okán a Sportért Felelős Államtitkárság is csatlakozott a programhoz.

Ismét a helyszínre látogat a Magyar Fogorvostanhallgatók Országos Egyesülete, hogy áldásos munkájukkal megmutassák, hogyan mossunk helyesen fogat, mit tehetünk, hogy fogazatunk egészséges maradjon és milyen ételek nem ártanak biztosan zománcrétegünknek!

Érdemes kilátogatni a rendezvényre, hiszen mindenki kedvére drukkolhat kedvenc csapatának, ugyanakkor megismerheti azokat a szabályokat, amelyek szerint versenyeznek a csapatok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.