Kreatív játék ovisoknak

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 20. 12:27
A LEGO márka fontosnak tartja azt, hogy bármely korú gyermek számára élvezet legyen a kockákkal való játék, így ennek tükrében kifejlesztette a 4-7 éves korosztály számára ideális játékkollekciót, LEGO Juniors néven.

A LEGO márka fontosnak tartja azt, hogy bármely korú gyermek számára élvezet legyen a kockákkal való játék, így ennek tükrében kifejlesztette a 4-7 éves korosztály számára ideális játékkollekciót, LEGO Juniors néven.

A gyerekek játszási szokása az életkorukkal folyamatosan fejlődik, ezért fontos, hogy az ehhez szükséges eszközök is velük együtt fejlődjenek. A 4-7 éves korosztály számára nagyon vonzóak az idősebbeknek szánt építőjátékok, de sok esetben ezek a játékok még túl komplexek az Ő korukhoz. Az anyukák éppen ezért nehezen találnak ennek az életkornak megfelelő, kreativitást fejlesztő játékokat, amelyek a gyermek aktuális képességeihez mérten vannak kialakítva. Ahogy gyermekeink keze egyre nagyobbá nő, úgy válnak egyre kisebbé a LEGO kockák, amivel játszanak, hiszen kézügyességük az idő elteltével fejlődik. A kisebbeknek szóló készletek nem, míg a nagyobbaknak szólóak túl nagy kihívást jelentettek a gyermekek számára, így ebben a 4-7 éves korosztályban kevesebben élhették meg az igazi LEGO építés örömeit.

A LEGO Juniors készletek kifejezetten annak érdekében készültek, hogy az óvodás korosztály számára a hagyományos és az annál kicsit nagyobb LEGO elemekkel való játék sikerélményt okozzon. Az új fejlesztés kiváló átmenetet képez a LEGO DUPLO és a LEGO építőkockák világa között, és külön előnye, hogy minden későbbi LEGO készlettel összeépíthető, így hosszú távon nyújt fejlesztő és kreatív kikapcsolódást gyermekeink számára. A termékek különleges kiegészítőket tartalmaznak: a modellek előrecsomagoltak, és játékos építési útmutató jár hozzájuk, amelyek segítik a kicsiket a gyors sikerek elérésében.

lego ovisoknak_03

Korosztályhoz szabott témák

A gyermekjátékok esetén kiemelkedően fontos, hogy mindig a korosztálynak legizgalmasabb és legmegfelelőbb témákat dolgozzák fel, így gyermekeink könnyebben tudnak azonosulni a szereplőkkel, nagyobb vágyat éreznek a játékhoz. Ennek következtében a tanulás és fejlődés folyamatát a szórakozáshoz kötik, nem alakul ki bennük semmilyen negatív tudattársítás.

A LEGO Juniors készletek minden 4-7 éves kisfiút és kislányt elvarázsolnak.

A fiúk akár autóversenyzőkké is válhatnak, kedvükre építhetik fel a versenypályát és küzdhetnek meg a győzelemért. A játék tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy egyszerre több gyerek is részt vegyen az izgalmas játékban. Mivel a LEGO Juniors készleteket kifejezetten a korosztály képességeinek megfelelően állították össze, a kicsik önállóan tudnak részt venni saját LEGO® kalandjukban.

A kislányokat is el fogja varázsolni a LEGO Juniors Hercegnő kastélya készlet. A képzelet és a szórakozás világában nemcsak a mesebeli rózsaszín palotát és felvonóhidat építhetik meg, hanem a hercegnő együtt csúszdázhat gyönyörű kiscicájával. A kreativitás és a változatosság érdekében a szett átalakítható játszótérré és hercegnői hálószobává is, ahol számos további kalandot eleveníthetnek meg az apró kezek.

A LEGO Juniors kínálatában mindemellett megtalálhatók mind a valósághoz, mind a fantáziavilághoz közeli termékek is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.