Hiába próbálták a hozzátartozók megtudni, hogy mi történik a lekötözött és kábultra gyógyszerezett asszonnyal, az nemsokára életét vesztette. Fia egy emberi jogi szervezethez fordult segítségért, a napokban nyújtottak be feljelentést a rendőrséghez.
Az idős L.S.-nét 2011 egyik reggelén, miután családtagjai otthon a földön fekve találtak rá, mentővel szállították a kórház Krónikus osztályára. „Ott feküdt pár hónapot, szépen javult már, az aranyos főorvosasszony biztatott, semmi aggodalom, még pár nap és mehet haza az édesanyjuk. ...szemmel láthatóan jól volt, beszélgettünk vele minden látogatáskor” - írta a fia az emberi jogi alapítványnak.
Nemsokára azonban váratlanul áthelyezték a pszichiátriai osztályra, ahol önkéntes felvételi kérelmet írattak alá vele, annak ellenére, hogy a kórház pszichiátere néhány héttel korábban úgy nyilatkozott: az idős hölgy, hanyatló szellemi állapota miatt, jogi nyilatkozat tételére nem képes. A dokumentum ráadásul - a jogszabállyal ellentétes módon - a pszichiátriára való felvétel után lett kiállítva. Az „önkéntes felvételi kérelemmel” azonban elkerülhető volt a pszichiátriai kényszerkezelés esetén kötelező bírói szemle. A pszichiátriai osztály nemcsak a bíróságot nem tájékoztatta arról, hogy a nőt felvették a pszichiátriára, hanem a hozzátartozókat sem, így a fiát sem, aki az édesanyja ideiglenes gondnoka volt.
Az orvosi dokumentáció szerint hol lázas volt, hol hőemelkedése volt, a vérnyomása alacsony volt, de szakorvos nem látta. Végül a felfekvése miatt a sebészetre vitték, ahol a sebész tenyérnyi, súlyosan elfertőződött sebet talált. Fia így írt:
Műtéti beavatkozásra volt szükség, az elfertőződött részt ki kellett vágni.
Végül áthelyezték a pszichiátriai osztály akut részlegére lázasan, elesett állapotban, ahol három nap múlva váratlanul meghalt. Erről a 3 napról a kórházban nem található semmiféle orvosi feljegyzés az idős nő állapotáról, sőt kórházi zárójelentést sem voltak hajlandóak kiadni a hozzátartozóknak.
Fia, L. László segítséget keresve talált rá az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványra, amely a pszichiátriákon történő emberi jogi sérelmek feltárásával és kivizsgálásával foglalkozik. A napokban tették meg a feljelentést az illetékes rendőrkapitányság felé.
Az alapítvány szerint a fenti eset sajnos nem egyedi - számos hasonló, szomorú történettel találkoztak már a praxisukban. Az alapítvány meglátása szerint a mai pszichiátriai kezelések nem alkalmasak arra, hogy a mentális nehézségekkel küzdő embereknek valódi segítséget nyújtsanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.