A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt. A zsűri az előzetes értékelés során nem csak a döntősök körét jelölte ki, hanem közöttük rangsort is állított.
A rangsorban elfoglalt helyezés alapján a jelöltek pontokat kaptak, amelyet az internetes szavazásra automatikusan tovább vittek. A zsűri ezzel azonban csak a szavazás indításának pillanatában érvényes sorrendet határozta meg, a nagyközönség a beküldött voksok segítségével a rangsort bármilyen irányba megváltoztathatja.
Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes szavazásának pillanatnyi állását a nyilvánosság idén is a már megszokott TOP-listákon keresztül követheti nyomon. A közönségszavazás első hetében összesen 5.833 érvényes szavazat érkezett.
A lista élén az első 15 helyen az alábbi jelöltek állnak (a listában szereplő orvosok neveit nem az aktuális helyezés, hanem ábécé-rend szerint közöljük).
A közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat. Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül végül az kerül első helyre és nyeri el ezzel a 2013-as Astellas-közönségdíjat, aki a zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot éri el.
A versenyben lévő jelöltek listája a http://evorvosa.astellasdij.hu/candidates_vote/ oldalon található térkép segítségével megyei bontásban is megtekinthető.
Internetes közönségszavazás TOP15
Dr. Bárdi Edit gyermek onkológus (Szombathely)
Dr. Dank Magdolna belgyógyász-onkológus (Budapest)
Dr. Daru József szülész-nőgyógyász (Szeged)
Prof. Dr. Dóczi Tamás idegsebész (Pécs)
Dr. Eőry Ajándok háziorvos (Budapest)
Dr. Kelemen Edit gyermekgyógyász (Kecskemét)
Dr. Ludézer-Vaskor Annamária mozgásszervi rehabilitációs szakorvos (Mohács)
Dr. Pécsi Balázs sebész-onkológus (Szigetvár)
Dr. Sikorszki László sebész (Miskolc)
Dr. Sikovanyecz János szülész-nőgyógyász (Szeged)
Dr. Simkó Csaba osztályvezető (Miskolc)
Dr. Simonka Zsolt sebész (Szeged)
Dr. Szarka Ildikó pulmonológus (Baja)
Dr. Szegedi István gyermek onkológus (Debrecen)
Dr. Torday László onkológus (Szeged)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.