Nagyon sokat dolgozik, jelenleg éppen egy olimpiai úszóról szóló filmet forgat Győztes címmel, ahol Lukáts Andor fiatalkori énjét játssza, illetve most kezdték el vetíteni a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet, amelyben Kamarás máris a nézők kedvence lett. Színészként és magánemberként is fontosnak tartja az ápolt külsőt, hiszen a vásznon az is látszik, ami talán a valóságban ott sincs. Na de, hogy miért pont Scarlet-re esett Iván választása, a szakértő elárulja.
„A Scarlet kezelés most valóra váltja álmaidat és visszafordítja az idő kerekét. Ez a hatékony fiatalító, frakcionált mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás, egyesíti az orvosi rádiófrekvencia korábbi hatásait, mindezt kivételes kezelési pontossággal. Mivel a bőrt közvetlenül melegíti a bőrbe szúrt apró tűkön át, minimalizálja a bőr felszínének sérülését, ezáltal a felépülési idő is minimális”- árulta el a szakértő, majd azt is hozzátette, hogy mikroszkópos szövettani vizsgálatokkal bizonyították, hogy 2-3 kezelés hatására jelentősen fokozódik a kollagén termelődése, és a volumenizáló hatás hosszan tartó. „Már a legelső alkalom után látványos a változás, de a teljes hatás hosszabb távon alakul ki."
A Scarlet kezelés előnye, hogy egész évben biztonságosan alkalmazható, fiatalkorú (aknés hegek vagy túlzott faggyútermelés, tág pórusok) pácienstől kezdve idősebb korig, a már kialakult problémák orvoslására (megereszkedett, laza, ráncos bőr, hajszálerek, pigmentáció)”- mesélte a Royal Clinics orvos-esztétikai központ szakértője.
Már az első kezelés után látszódott a változás!
„Bevallom, sok meghívást kaptam már különböző kezelésekre, de nem volt bizalmam bennük és férfiként egyik helyen sem éreztem magam kényelmesen”- mesélte Kamarás Iván, aki azt is hozzátette, már az első Scarlet kezelés után észrevette a pozitív változást az arcbőrén! „A megfelelő bőrápolás mellett azonban én arra törekszem, hogy az egészséges életmód is a mindennapjaim részévé váljon, amely mind a rendszeres sportban, mind a táplálkozásban megmutatkozik!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.