Hogyan takarítsunk meg a hűtőszekrényünkön?

Hogyan takarítsunk meg a hűtőszekrényünkön?

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 24. 12:03
Ahűtőszekrénynekaz a jó,ha didereg, tehát lehetőleg hűvös helyen tartsuk!A hőforrásoktól (pl. tűzhelytől, déli fekvésű napsütötte ablaktól) minél távolabb helyezzük el, és úgy, hogy a hűtőgépek hátsó hőleadó rácsa szabadon kapjon levegőt. A rácsot legalább félévente takarítsuk! Kerüljük a hűtőgépek ajtajának gyakori nyitogatását, ugyanis minden ajtónyitáskor meleg levegőt juttatunk a hűtő, vagy fagyasztószekrénybe, amit energia felhasználás árán kell a gépnek lehűtenie.

A hűtőszekrények energiatakarékos üzemeltetéséről kis odafigyeléssel mi magunk is gondoskodhatunk. Lássunk néhány jó tippet, mire is gondoltunk, mikor ezt kijelentettük!

Ahűtőszekrénynekaz a jó,ha didereg, tehát lehetőleg hűvös helyen tartsuk!A hőforrásoktól (pl. tűzhelytől, déli fekvésű napsütötte ablaktól) minél távolabb helyezzük el, és úgy, hogy a hűtőgépek hátsó hőleadó rácsa szabadon kapjon levegőt. A rácsot legalább félévente takarítsuk! Kerüljük a hűtőgépek ajtajának gyakori nyitogatását, ugyanis minden ajtónyitáskor meleg levegőt juttatunk a hűtő, vagy fagyasztószekrénybe, amit energia felhasználás árán kell a gépnek lehűtenie.

Filléres befektetés, denagyon hasznos egy hűtőszekrény hőmérő beszerzése!Általában elegendő élelmiszereink számára, ha a hűtőszekrényben +5 ºC-ot tartunk. Ha csak két fokkal hidegebb hűtőnk, már kb. 1200 Ft-tal nő az éves villanyszámlánk! Meleg ételt ne rakjunk a hűtőszekrénybe! Hagyjuk az ételeket először kihűlni!

fridge1-640x480

Töröljük le a vizet az élelmiszerről fagyasztás előtt! A fagyasztásra szánt élelmiszerekneklegyen minimális a víztartalma, ugyanis 1 kg víz lefagyasztása többször annyi energiát igényel, mint 1 kg száraz anyagé. A fagyasztásra szántélelmiszerekethűtsük elő a hűtőszekrényben! Télen használjuk ki a külső hideget, lehetőleg kint hűtsük le az ételeket!

A fagyasztóból időben elővett ételeket hagyjuk ahűtőszekrényben kiengedni, így hasznosítani tudjuk az értékes hidegenergiát!Ellenőrizzük az ajtón a szigetelő szalag állapotát! Ha bárhol is sérült, azonnal cseréljük ki, mert az energiaveszteség sokszorosa a csere költségének! Ha egy papírdarabkára rácsukjuk az ajtót, és az szoros, nem csúszik ki, jó a zárás.

fridge-640x450

Ellenőrizzük, nem jegesedett-e el a hűtőszekrény!A jégréteg rontja a gép hatásfokát és növeli fogyasztását!Ha például 2 cm vastag jégréteg rakódott le a mélyhűtő fiókban, évi kb. 1200 Ft-tal többet fogyaszt. Olvasszuk le rendszeresen a jégréteget!

Tartósítás másképp

A megtermelt zöldségek, gyümölcsök hulladék nélküli, olcsó tartósítása szorosan a takarékossághoz tartozik. Az általánosan használt befőzés, és a hűtőszekrényben való elhelyezés mellettolcsó tartósítási lehetőségek a szárítás és az aszalás.

Ezek házi készítésű berendezésekben is egyszerűen elvégezhetőek, és ha a Napot vagy a fahulladékot használjuk energiaforrásként,energiatakarékosakis.

E-Misszió Egyesület

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.