Legyünk ismét nagyok, a legkisebbekért! (x)

baba
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 08. 13:43
A dm drogerie markt november 4-én indult kampányában immár harmadik alkalommal tűzte ki célul a nehéz körülmények között élő családok és gyermekeik támogatását, melyben együttműködő partnerei a Katolikus Karitász és a Pampers.

A dm drogerie markt november 4-én indult kampányában immár harmadik alkalommal tűzte ki célul a nehéz körülmények között élő családok és gyermekeik támogatását, melyben együttműködő partnerei a Katolikus Karitász és a Pampers.

Magyarországon 1,5 millió ember él mélyszegénységben vagy fenyegeti a lecsúszás veszélye. Vannak dolgok, amik számunkra teljesen hétköznapiak, sokaknak azonban nehéz életkörülményeik miatt szinte elérhetetlenek.

A kisgyermekes családoknál ebbe a körbe tartozik a pelenka is, melynek megvásárlása szintén hatalmas pénzügyi megterhelést jelent az édesanyáknak és a családoknak. A gyermekek különösen veszélyes helyzetben vannak, mert a gyermekkori nélkülözés az egész életpályájukat meghatározhatja. A szülők pénzügyi gondjai miatt a gyermekek is szenvednek.

bab_mama

Pelenkával segítenek

A nehéz körülmények között élő kisgyermekes családok megsegítésére indította el 2013. november 4-én a dm „Együtt a babákért” kampányát, melyben a gyermekek támogatását tűzte ki célul. Az előző évekhez hasonlóan, idén is több mint kétszáz család számára szeretné biztosítani a drogéria a fél évre elegendő pelenkakészletet.

„Évente szembesülünk azzal, milyen sok család vár még segítségre. Több alkalommal volt lehetőségünk találkozni olyan kisgyermekes szülőkkel, akik számára a fél éves pelenka csomag nem várt csodaként érkezett, és nagyban segítette mindennapi életüket. Örömük motivál minket arra, hogy minden évben életre hívjuk az „Együtt a babákért” programot.” - nyilatkozta a kezdeményezésről Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere.

A támogatást illetően a Katolikus Karitász részletes felmérést készített az érintett családok pelenkaigényeiről, ami alapján 260 család támogatását fogja biztosítani a dm. A termékeket mindehhez a Pampers biztosítja.

dm_logo

A dm vásárlói is segíthetnek

A dm saját vásárlóit is szeretné bevonni a támogatásba és felhívni figyelmüket a nehéz körülmények között élő, kisgyermeket nevelő családokra, így ők a dm boltokban található infopulton keresztül 50 active beauty pont adományozásával járulhatnak hozzá egy-egy kisgyermek fél éves pelenka-csomagjának biztosításához. „Az elmúlt két évben összesen több mint 500 családnak tudtunk segíteni. Idén is számítunk vásárlóink nagylelkű támogatására. Együtt ismét sokat tehetünk a családokért.”- mondta Kanyó Roland.

Bővebben az Együtt a babákért CSR kampányról! >>

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.