A halálon túli élet ősidők óta foglalkoztatja az embereket. Különböző kultúrák és népek számos módszert vagy éppen eszközt használtak arra, hogy megpróbáljanak kapcsolatba lépni a szellemvilággal. Az egyik legnépszerűbb és legelterjedtebb eszköz, mely általában a horror filmek állandó velejárója is egyben, a szellemtábla.
A tábla Kínából származik, először a Song- dinasztia idejéből találhatunk róla feljegyzéseket. Érdekessége, hogy állítólag régen koporsófából készítették, így nagyobb erővel rendelkezett. Egyesek szellemekkelvaló kapcsolatteremtésre, mások jóslásra használják.
Meglepő, hogy a történelem során milyen sokan használták a Ouija táblát. Állítólag a maga a híres Püthagorasz és hívei is előszeretettel tartottak szeánszokat, sőt később még Napóleont és Einsteint is foglalkoztatta a szellemvilággal való effajta kommunikálás.
Hogyan működik?
A táblán az abc összes betűje, számok 1-től 9-ig, a felső sarkokban igen-nem feliratok és egy elköszönő szöveg látható. A készlet része egy planchette is, melyet a táblára kell helyezni, így ezen keresztül kommunikálhatunk a túlvilággal. Itt fontos azonban megjegyezni, hogy a szellemidézés hívői szerint, a szeánszokkal nagyon kell vigyázni, hiszen ilyenkor segítő, vagy ártó démonokat is megidézhetünk.
Először fel kell tennünk a kérdést, ami érdekel bennünket. Ezután a médiumnak a jelölőplaketten kell tartania a kezét, és megvárni, míg a megidézett szellem végigvezeti a kezét a számok és betűk során, létrehozva ezzel az üzenetet.
De mi lehet a titka?
Pszichológiai kutatások szerint, a szellemekkel való társalgás helyett jóval logikusabb magyarázatok is léteznek a tábla rejtélyes működésére. Egyesek szerint, az üzenetek tőlünk jönnek, ilyenkor mindenféle tudatos irányítás nélkül alkotunk szavakat, vagyis a kezünk mozgásáért ideg motoros erők felelősek. Ez a tudatosnak nem tulajdonított izommozgás.
Rejtélyes esetek
Ennek ellenére számos beszámoló, és felvétel létezik, mely tragikus és hátborzongató eseteket mutat be a táblával kapcsolatban. Egyesek arról számoltak be, hogy megszállták a testüket, míg olyan is akadt állítólag, aki néhány héttel a tábla használata után holtan esett össze. Természetesen arra nincs bizonyíték, hogy valóban a szellemvilággal lépünk ilyenkor kapcsolatba, annyi azonban biztos, hogy nem egy ártalmatlan társasjátékról van szó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.