"A legnagyobb gyémántok valószínűleg egy centiméter átmérőjűek, akár karikagyűrűt is ékesíthetnének. Összességében ezer tonna gyémánt keletkezik évente a Szaturnuszon" - mondta Kevin Baines, a Wisconsin-Madisoni
Egyetem és az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) kutatója, aki a konferencián mutatta be először felfedezését.Baines és kollégái a két bolygó belsejének legfrissebb hőmérsékleti és nyomás-előrejelzéseit elemezték, majd megvizsgálták, hogyan viselkedik a szén különböző körülmények között. Arra következtettek, hogy a két égitest hatalmas területeire záporozhatnak a gyémántkristályok.
Baines elmondta: az egész folyamat a két planéta felső légkörében, a viharok sávjában kezdődik, ahol a villámlás a metánt korommá változtatja. Ahogy a pernye lehullik, nő rajta a nyomás, körülbelül 1600 kilométer esés után grafittá válik. Hatezer kilométernyi zuhanás után a lehulló grafitdarabok erős, stabil gyémántkristályokká szilárdulnak, ám az esés még 30 ezer kilométeren át folytatódik.
"Ebben a szélsőséges mélységben, ahol már pokoli a hőmérséklet és a nyomás, képtelenség, hogy a gyémánt megőrizze szilárdságát, ám nagyon bizonytalan, mi történik odalent vele. Lehetséges, hogy folyékony szén tengerévé alakul" - magyarázta a kutató.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.