Könnyű vacsora, a gomba kedvelők kedvence lehet. Kaldeneker György ajánlásával.
- 1 csomag friss Tante Fannyleveles tészta
- 50 dkg Nameko gomba
- 3 dl tejszín
- fél darab póréhagyma
- 1 csokor friss bazsalikom
- 1csokor friss metélőhagyma
- 4 szelet bacon szalonna
- só, darált bors
- csipetnyi őrölt szerecsendió
- 3 db tojássárgája
- Készítsük elő a hozzávalókat. Vágjuk a szalonnát és a hagymát kockákra, a fűszerleveleket pedig aprózzuk fel. A gombát olvasszuk ki. A leveles tésztát vegyük ki a hűtőből, hogy szoba hőmérsékletűre melegedjen.Tegyük a szalonnát egy nagy serpenyőbe és ha megpirult, adjuk hozzá a hagymát is. Süssük még egy kicsit nagy lángon, majd öntsük hozzá a gombát. Borsozzuk, szórjuk meg őrölt szerecsendióval, és néhány párc után adjuk hozzá a fűszerleveleket is. Amikor kész van, tegyük félre hűlni. Vegyünk elő egy peremes sütőformát és tegyük bele a leveles tésztát. Ami lelóg a pereméről, azt vágjuk le késsel. Tegyünk egy tálkába tejszínt, keverjük jól bele a tojássárgákat, a sót, a borsot, és az őrölt szerecsendiót. A sütőt melegítsük elő 150°C fokra és közben állítsuk össze az ételt. A tésztára jön agombapörkölt, ezt szépen elsimítjuk, majd következik a tejszínes szósz. Tegyük azegytálételt a sütőbe 35-40 percre.
Felszolgálás
Tálaláskor vágjuk cikkekre és tálaljuk friss salátalevéllel.