PsychArt24 - Festőmaraton a diszkrimináció ellen

szabadidő
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 26. 15:58
A Magyarországon egyedülálló rendezvény 24 órájában hivatásos és amatőr, valamint mentális fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegséggel küzdő (art brut) festők dolgoznak majd együtt, hogy bebizonyítsák: a művészet mindenkié.

Immár negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 27-én a PsychArt24 művészeti maratont.

A Magyarországon egyedülálló rendezvény 24 órájában hivatásos és amatőr, valamint mentális fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegséggel küzdő (art brut) festők dolgoznak majd együtt, hogy bebizonyítsák: a művészet mindenkié.

A festőmaratonon 24 óra, 25 kiló festék, 60 festőállvány, 400 ecset várja az alkotni vágyókat.

Az idei rendezvény központi témája: "Emberi kapcsolatok"

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria közös festőmaratonját, a PsychArt24 elnevezésű rendezvényt először 2010-ben rendezték meg. A hazánkban egyedülálló kezdeményezés alapvető célja az, hogy a mentális és pszichiátriai betegséggel élő, art brut művészek önértékelését erősítse, és az ellenük irányuló diszkriminációt csökkentse - méghozzá a művészet közös nyelvének segítségével.

KapitanyHilda_Tancoloszolo
Kapitány Hilda - Táncoló szőlőtőkék (2010)

„Az esemény különlegessége az is, hogy az art brut alkotók nemcsak mint művészek, hanem mint az esemény szervezői és lebonyolítói is részt vesznek a 24 órán át tartó művészeti kibontakozásban, hogy segítsék a művészek és a művészet barátainak munkáját. A rendezvényen a közönség megismerkedhet az art brut művészekkel, akik nem képzett alkotók, de képeiken keresztül mégis megmutatják, hogyan érzékelik a körülöttük lévő világot.

A különböző mentális problémákkal küzdő alkotók mind a társadalom valamely hátrányos helyzetben lévő csoportjának tagjai, akik a művészeten keresztül szeretnének bemutatkozni és érvényesülni - mondja dr. Simon Lajos, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense, a Moravcsik Alapítvány Kuratórium elnöke, az esemény főszervezője.

A PsychArt24 eddigi 3 évének mérlege: 612 alkotó összesen 745 képek készített el a kezdeményezésen felbuzdulva, ami jól mutatja, hogy a művészet valóban képes összehozni az embereket.

MatyasCsaba_alkotas
Mátyás Csaba alkotás közben

A 24 óra alatt készült alkotások közül pedig a Budapest Art Brut Galéria Művészeti Tanácsa által legjobbnak ítélt képekből összeállított válogatást a Moravcsik Alapítvány által szervezett kiállításon láthatja majd a nagyközönség.

A negyedik művészeti maraton 2013. szeptember 27-én pénteken, a Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központ aulájában (IX. ker. Tűzoltó u 37-41.) a Kutatók Éjszakája programsorozat egyik nagyszabású rendezvényeként 12-kor veszi kezdetét, ahol egyszerre 60 alkotó dolgozhat a festőállványokon. A rendezvény megnyitóján 13:00 órakor köszöntőt mond: dr. Szél Ágoston rektor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.